Hirdetés

Eltűnt Facebookról a Trollfoci



|

Pont az Európa-bajnokság alatt gondolta úgy a Facebook, hogy lelövi a több százezer követővel rendelkező oldalt.

Hirdetés

A mai napon, állítólag mindenféle indoklás nélkül (el tudjuk ezt hinni, a Facebook tájékoztatása nem a legerősebb) törölte a Facebook a Trollfoci több mint 450 ezer követővel rendelkező, 2012 óta futó oldalát. Erről a csapat Instagramon adott ki közleményt, melyben leírták, semmilyen értesítést nem kaptak ennek okáról, és megpróbálkoznak a visszaszerzéssel, ha pedig ez nem sikerül, új oldalt indítanak. 

Könnyen elképzelhető, hogy valamely évekkel ezelőtti posztjukat találta kifogásolhatónak a rendszer: május 27-én az Illiberal memes hasonlóan járt.

Hirdetés

A szintén mémekre épülő oldalon volt egy poszt, amit a rendszer úgy értelmezett, hogy az öngyilkosságon poénkodik, holott pusztán a kormányt kritizálta. Bár annak üzemeltetői felülvizsgálatot kértek, Facebook-oldalukat máig nem kapták vissza.

A Facebook folyamatosan szigorít elvein és szabályain, jelentősen korlátozza például a politikai tartalmak elérését, illetve igyekszik visszaszorítani az álhírek terjedését. Lehet, hogy ezen törekvéseknek esett áldozatául a Trollfoci is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.