Hirdetés

Ennyi lehetne a fizetős Facebook havidíja



|

Bár Mark Zuckerberg továbbra is kitartana az ingyenes modell mellett, legutóbb már lehetségesnek tartott egy reklámmentességet kínáló opciót. De vajon mennyibe kerülne ez nekünk?

Hirdetés

A Facebook vezetőjének két napon át tartó szenátusi meghallgatásán sok érdekesség előkerült, részben természetesen a Cambridge Analytica nevéhez köthető adatkezelési botrányhoz kapcsolódóan. Már az első napon igyekeztek kellemetlen kérdésekkel sarokba szorítani, aztán a másodikon is kapott hideget-meleget az amerikai törvényhozás képviselőitől. Itt szegeztek neki egy olyna kérdést is, hogy nem lenne-e egyszerűbb a felhasználók után kutakodó hirdetések helyett egy olyan fizetős modellt bevezetni, amikor senkit nem zargatnának reklámok és nem is gyűjtenének senkiről a célzáshoz szükséges adatokat. Zuckerberg akkor is azt mondta: ő szívesen kitartana az eddigi, ingyenes működés mellett, de "ha erős lesz a nyomás", akár elgondolkodhat egy havidíjas konstrukción is.

Hirdetés

Ez persze egyelőre csak egyetlen mondat, amit persze azóta szanaszét cincálnak a szakértők és laikusok egyaránt. Egy biztos: a fiatal cégvezér egyértelműen kijelentette, hogy az ingyenes Facebook mindig megmarad választható lehetőségként, és a külön választható, reklámmentességet ígérő fizetős változat csak egy kósza gondolat, amit ráadásul nem is ő erőltet.

De tegyük félre azt, hogy ki mit akar, hiszen az erősödő kormányzati nyomás miatt lehet, hogy Zuckerbergnek tényleg engednie kell egy ilyen plusz lehetőség beépítésével. De vajon mennyibe kerülne a fizetős Facebook havonta? Szakértők és elemzőkálltak neki kiszámolni, mennyiért érné meg a Facebooknak az ilyesmi.

A 9to5Mac számításai szerint a közösségi oldalnak egy (észak-amerikai) felhasználó havi 7 dollárt "termel" azáltal, hogy a neki megjelenített reklámok után ennyit fizetnek a hirdetők. De a TechCrunch által elvégzett elemzés már azt mondja, ennél azért drágábban kellene adni a reklámmentes elérést, ugyanis pont azok a felhasználók engedhetik meg inkább maguknak a havidíjat, akiket a hirdetők a leginkább meg akarnak fogni, tehát ha ők áttérnek egy reklámmentes használati módra, az ingyenes változatban maradókból valószínűleg kevesebb haszna lesz a hirdetési modellen keresztül a Facebooknak, ezt pedig kompenzálni kell. Ez pedig a számítások szerint valahol 11 és 14 dollár között állna meg, tehát ha tisztán számszakilag nézzük,

a fizetős változatban a felhasználók havi 2760 és 3515 forint közötti áron használhatnák a Facebookot.

Ez önmagában nem egy borzalmas összeg, főleg annak tekintetében, ha mellette tényleg rendelkezésre áll majd bárkinek a most is használható ingyenes, reklámokkal telepöttyözött modell. Ennek ugyanis a funkcionalitása minden szinten megmaradna, csak a reklámok megjelenítése és az ehhez kapcsolódó adatgyűjtés lenne a különbség.

A Spotify például 9,99 dollárt, azaz 2500 forint körüli összeget kér havonta a fizetős konstrukcióban, ahol nem csak a reklámok eltűnésével kap többet a felhasználó. A Netflix havidíjai a streaming minősége és az egyszerre használható eszközök száma szerint szintén 2100 és 2600 forint között váltakozik, ráadásul itt nincs is ingyenes, hirdetésekkel finanszírozott változat. Szóval a fenti becslésben meghatározott árszint nem tűnik az ördögtől valónak, de persze véglegeset csak akkor fogunk megtudni, ha a Facebook hivatalosan is bejelenti a havidíjas modell elindítását... ha egyáltalán tényleg bejelenti valaha.

Jöhetnek a kommentek és kattintsatok az alábbi kis kérdőíven is a véleményeteknek megfelelő válaszra: ti fizetnétek havonta 2-3000 forintot azért, hogy adatgyűjtés és reklámok nélkül használhassátok a Facebookot?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.