Hirdetés

Ennyi volt, az Nvidia teljesen kivonul Oroszországból



|

Az utolsó létesítményeit is bezárja Oroszországban az Nvidia, a helyi dolgozók komoly döntés előtt állnak, ha meg akarják őrizni a munkájukat.

Hirdetés

Ukrajna február 24-i megtámadását követően a nyugati kormányok súlyos gazdasági szankciókat vetettek ki az agresszor Oroszországra, melyekhez igazodva a technológia vállalatok sorban leállították a termékeik helyi forgalmazását.

A kivonulók közé tartozott az Nvidia is, amely már az első hullámban, márciusban befékezte a Vlagyimir Putyin vezette államba irányuló szállításait. A vállalat ugyanakkor egész eddig bízhatott a helyzet rendezésében, hiszen nem zárta be a helyi irodáit, most viszont erre is sor kerül.

Hirdetés

A The Wall Street Journal jelentése szerint a zöldek teljesen lehúzzák a rolót Oroszországban a háború legutóbbi fejleményei, vélhetően a konfliktus eszkalálódását jelző orosz mobilizáció és a megszállt ukrán területek el nem ismert népszavazásokkal való annektálása miatt. Az Nvidia közleménye alapján a megmaradt helyi kollégáknak lehetőséget biztosítanak, hogy külföldön folytathassák a munkát, amennyiben hajlandók elhagyni a hazájukat.

A lépés a zöldeknek is fájhat, a vállalat pénzügyi vezetője, Colette Kress ugyanis májusban úgy nyilatkozott, hogy a háború kirobbantásáig a bevételeik 2%-át generálta az oroszországi piac. Ez a pénz persze már eddig is hiányzott a kriptopiac letérdelésével is küzdő Nvidia kasszájából, a teljes kivonulással viszont még haloványabbá vált a visszatérés reménye.

Oroszország eközben a szürke import legalizálásával igyekszik pótolni a nyugati fogyasztási cikkek kieső szállítmányait, ám ez csak hosszú várakozási idők, megnövekedett árak és a garanciális szervizelést érintő galibák mellett enyhíti a helyzetet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.