Hirdetés

Ennyi volt: mától az Instagramot is lekapcsolták Oroszországban



|

Drasztikus lépésre szánta el magát az orosz hatóság, miután a Meta engedélyezte a megszállók elleni erőszakra buzdító ukrán posztokat.

Hirdetés

A harmadik hete tartó orosz-ukrán háború nem csak a csatatérré vált városok utcáin zajlik, a gazdasági fronton a nyugati országok és tech cégek is beszálltak a konfliktusba. A február 24-i invázió óta több vállalat is kivonult az orosz piacról, miközben Oroszország is igyekszik egyenértékű ellenlépéseket tenni. Ennek jegyében korábban már lekapcsolták a Twittert és a Facebookot, most pedig a Meta másik népszerű szolgáltatása, az Instagram is blokád alá került.

A mától érvényes tiltást az váltotta ki, hogy a Zuckerberg-birodalom fellazította az erőszakos tartalmakra vonatkozó moderációs szabályait, így mostantól nem törlik az orosz katonák, Vlagyimir Putyin, vagy az Oroszországgal szövetséges Belarusz vezetője, Alexandr Lukasenka halálát kívánó bejegyzéseket.

Hirdetés

Az orosz médiahatóság, a Roszkomnadzor ezt követően jelentette be, hogy az Instagramhoz is korlátozza a hozzáférést. A lépést Adam Mosseri, az Instagram első embere is kommentálta, aki szerint ezzel 80 millió felhasználót vágnak el a platformtól.

A Roszkomnadzor hivatalos álláspontja szerint az immáron szabadon terjedő, erőszakra buzdító felhívások nem csak a katonákat és a politikusokat, hanem általában az orosz állampolgárokat is célozzák.

"Március 11-én a Meta Platforms Inc. példátlan lépést tett azzal, hogy közösségi médiaplatformjain, a Facebookon és az Instagramon olyan információk közzétételét engedélyezte, amelyek orosz állampolgárok elleni erőszakra való felhívásokat tartalmaznak. [...] az Instagram közösségi hálózaton oroszok elleni erőszakos cselekményekre buzdító és provokáló üzenetek keringenek, ami arra késztette az orosz főügyészséget, hogy kérvényezze a Roszkomnadzortól a szolgáltatáshoz való hozzáférés korlátozását."

- áll a hatóság közleményében. A Meta globális ügyekért felelős elnöke, Nick Clegg erre egy Twitteren megosztott nyilatkozattal reagált, melyben leszögezte, hogy bizonyos sajtóhírekkel ellentétben az új szabály csak Ukrajnában érvényes, ahol a helyiek jogos önvédelmi érdekeinek kifejezése indokolja a bevezetését. Megfogalmazása szerint a vállalat ugyanakkor továbbra sem tolerálja az orosz nép ellen irányuló ruszofóbiát, diszkriminációt, zaklatást és erőszakot.

Habár előzetesen erről is spekulált a sajtó, a Roszkomnadzor továbbra sem tiltotta le a szintén a Meta szárnyai alá tartozó WhatsApp üzenetküldőt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.