Hirdetés

Erős negyedévet zárt a Microsoft, de aggasztóak a Surface modellek eladásai



|

Komoly visszaesésről számoltak be a redmondiak, egyéb területeken viszont jól teljesített a cég.

Hirdetés

A Microsoft is megtartotta az aktuális pénzügyi beszámolóját, ami a szeptember végével zárult 3 hónapos időszakot tárgyalja. A redmondi zsargonban 2022 első negyedévének számító periódus összességében szép eredményeket hozott a cégnek, de a Surface-sorozatot illetően nem túl biztatóak a számok.

Amy Hood, a Microsoft pénzügyi vezetője ugyanis feltárta, hogy a Surface-ből származó bevételek 17-19 százalékkal estek vissza az előző év azonos időszakához képest. Hood szerint ez annak tudható be, hogy tavaly kiugróan erős volt a kereslet.

Hirdetés

Azt viszont már mi tesszük hozzá, hogy a redmondiak épp szeptemberben mutatták be a termékcsalád új modelljeit, a frissítések előtt pedig normálisnak számít, hogy visszaesik a kereslet a kifutó portékák iránt. A vállalat azonban a jövőt illetően sem bizakodó, a beszámolón elhangzottak alapján további csökkenésre számítanak, amit a prémium eszközök gyártásában fennálló ellátási gondokkal indokolnak.

Összesítésben mégis örülhetnek a Microsoftnál, mivel 2020 azonos időszakához képest nőtt a cég teljes bevétele (37,1-ről 45,1 milliárd dollárra) és a nettó jövedelme is (13,9-ről 20,5 milliárd dollárra). Ebből csak a Microsoft Cloud felhőszolgáltatás bevétele 20,7 milliárd dollárt tett ki. A vezetőség azt is elmondta, hogy a vártnál erősebben alakult az új Xbox konzolok, a Series X és a Series S iránti kereslet, ami továbbra is meghaladja a kínálatot.

Habár a Windows 11 csak október első napjaiban, vagyis a tárgyalt negyedév után rajtolt, a vezérigazgató Satya Nadella ezt sem hagyta szó nélkül, s úgy fogalmazott, hogy "el vannak ragadtatva" az új operációs rendszer iránti érdeklődéstől.

A CEO itt arra is kitért, hogy  a pandémia strukturális átalakulást hozott a számítógépek iránti keresletben, s hogy véleménye szerint a PC a jövőben minden korábbinál fontosabb szerepet fog betölteni a munkában, a kapcsolattartásban és a játékban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.