Hirdetés

Nem lesz ott a drogbáró nevével fémjelzett mobil a CES-en



|

Szexista reklámokkal robbant be nemrég az összehajtható Escobar-mobil, ami mégsem lesz ott a CES-en.

Hirdetés

Szexista reklámokkal robbant be nemrég a 350 dollárosnak ígért összehajtható Escobar-mobil, az Escobar Fold 1. Ez mégsem lesz ott a CES-en, mint kiderült, ugyanis kitiltották a rendezvényről. A rendezőcég szerint nem illik az eseményhez a termék és a gyártója. Az Escobar Inc. a Samsung mellett akart magának egy kis standot, de az ügyvezető szerint azért nem kaphatott, mert a Samsung és a többi gyártó fél tőlük, fenyegetést lát bennük, ezért fellépett ellenük.

Hirdetés

Sokáig senki nem hitte egyébként el, hogy az Escobar Fold 1 egy igazi termék, főleg 350 dollárért, amikor az összehajtható mobilok közül a legolcsóbb is több mint 1500 dollár, a gyártónak pedig múltja sincs.

A cég tagadja, hogy a Royole FlexPait újították fel, sőt, azt mondja, hogy a Samsung retteg tőlük és a jobb mobiljuktól, ezért közbenjárt, hogy kitiltsák őket a CES-ről. Az ügyvezetőjük szerint azt elfelejtik, hogy Pablo Escobar már előttük is itt volt, és utánuk is itt lesz. Azt is hozzátette még, hogy a CES-re nem vittek volna alulöltözött lányokat. Már csak a hadüzenet hiányzik a teljességhez...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.