Hirdetés

Európába jön az Essential Phone



|

Úgy tűnik, hogy nem omlik össze az Essential, sőt, Európába is megérkezik az okostelefonja.

Hirdetés

Az Android atyjaként is emlegetett Andy Rubin azzal kavarta fel nemrég a mobilpiac viszonylagos állóvizét, hogy bejelentette: új készüléke, az Essential Phone sok tekintetben megújít mindent, amit eddig tudtunk az okostelefonokról. A szép ígéretek után mondjuk némelyest hideg zuhanyként hatott, hogy a készülék gyártása és terjesztése igen döcögősen indult, ezért a sokakat felcsigázó újdonság még most sem jelent meg hivatalosan a boltokban.

Hirdetés

Miközben sokan attól tartanak, hogy ez nagy gondot jelez, az Essential közben kidolgozta a terveket, hogy elvigye a készüléket Európába, Japánba és Nagy-Britanniába. Európában az EE terjesztheti majd az eszközt, az amerikai partner a Sprint. 

Niccolo di Masi, az Essential működésért felelős igazgatója megnyugtatta az aggódó felhasználókat is: az első szállítmányok hamarosan eljutnak a vásárlókhoz. A kártyafüggetlen Essential Phone jelenleg 699 dollárba kerül. Ennél persze húzósabb árcédulára kell számítani, ha (egyáltalán) megérkezik Magyarországra a csodamobil, de a 187 ezer forint környékére átszámolható összeg egyelőre nem is olyan vészes.

Ha minden a terv szerint alakul, akkor az Essential működésében nem okozott zavart Brian Wallace marketingért felelős alelnök és Andy Fouché kommunikációs igazgató távozása - bár a Business Insider szerint a marketingvezető távozása sosem jó jel.

Az Essential különlegessége többek között a külső alkatrészek, töltők csatlakozására szolgáló, vezeték nélkül kommunikáló mágneses port, na meg a titánium alapú bevonat, amely állítólag minden versenytársnál jobban ellenáll a fizikai sérüléseknek. Ugyancsak várós az említett mágneses porthoz csatlakoztatható 360 fokos kamera (amelyet a világ legkisebbjeként hirdetnek), amelyben 3D-s elrendezésben figyelő négy mikrofon és dupla 12 megapixeles kameraszett dolgozik. Szintén érkezik egy egyszerű és stílusos vezeték nélküli töltőpad, amely a fekete, szürke, fehér vagy épp "óceánmély-zöld" telefonokat egyszerű ráhelyezés után pumpálja fel energiával.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.