Hirdetés

Európában is kapható lesz Spot, a Boston Dynamics robotkutyája



|

A robotikával foglalkozó cégnek nagy tervei vannak, nem csak Spot kezdi el világhódító útját, hanem jövőre egy új logisztikai gépezetet is várhatunk tőlük.

Hirdetés

Nyilván alaposan a zsebükbe kell majd nyúlniuk azoknak (az értelemszerűen leginkább cégeknek), akik be akarnak szerezni egy Spotot: a Boston Dynamics robotkutyája egészen pontosan 74 500 dollárba, azaz több mint 22 és fél millió forintba kerül. Ugyanakkor legalább lehet már kapni, és hamarosan az Európai Unióban, Nagy-Britanniában és Kanadában is vásárolhatunk belőle. Eredetileg tavaly indult el az Early Adopter program, mikor még csak korlátozott darabszámban lehetett megvenni az USA-ban Spotot, idén júniusban viszont már korlátozások nélkül kapható az Egyesült Államokban a robotkutya, ennyire felgyorsult a gyártás.

Hirdetés

Felsorolni is nehéz, hogy a Boston Dynamics robotja mennyi különböző téren nyújthat segítséget, a gyártó illetékesei viszont most a kórházi felhasználhatóságot emelték ki, cseppet sem véletlenül. Spot kiválóan helytáll ugyanis a kórházakban távdiagnosztizálási feladatok ellátásában, valódi kontaktus nélkül kötheti össze a vizsgáló doktor a páciensekkel. 

Nem Spot azonban a Boston Dynamics egyetlen kiemelt fontosságú terméke. Robert Playter, a cég új vezérigazgatója elmondta, hogy a logisztika terén is hatalmas terveket dédelgetnek. Jelenleg egy Pick nevezetű hagyományos, helyhez kötött tárgyválogató rendszerük már elérhető, illetve dolgoznak a madárformájú, Handle nevezetű pakolórobotjuk új verzióján is. Playter elmondta, hogy 2021-re nagy bejelentéssel készülnek, ami a logisztika terén várható, 2022-ben pedig már piacra is dobják a jelenleg még hét lakat alatt őrzött újdonságot.

A Boston Dynamics egyébként azt is fontosnak tartja, hogy saját termékei könnyedén együtt tudjanak működni más gyártók robotjaival. A fenti képen pontosan ez látható, itt egy Handle dolgozik össze épp egy szállítórobottal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.