Hirdetés

Ez a bő félmilliárd forintot érő bitcoin-kincsesláda azé lehet, aki lecsap rá



|

A megközelítése nem lesz könnyű, de akinek sikerül, viheti a szajrét.

Hirdetés

Érdekes reklámfogást eszelt ki a LunarCrush nevű cég, amely a kriptovaluták piacáról szolgáltat információkat ügyfeleinek. A vállalat ugyanis 62 bitcoint, azaz nagyjából másfélmillió dollárt (bő 525 millió forint) ajánl fel, és ezt bárki megszerezheti.

A látszólag őrültségnek tűnő ötletben persze van egy kis csavar: a mesés vagyont rejtő kriptotárca kódjáért egészen a Holding kell utazni.

Hirdetés

A LunarCrush ugyanis a Lunar Outpost nevű cég MAPP Lunar Rover holdjárójának egyik alkatrészébe vési bele a 62 bitcoint rejtő kriptotárca kódját. Az űrkutató jármű a SpaceX Falcon 9 rakétájának fedélzetén utazik majd a Holdra, még az idei év során.

A holdjáró a 14,1 millió dolláros Tipping Point küldetés részeként landol a Holdon. A NASA által 2020-ban felajánlott összegre lecsapó Nokia feladata az lesz, hogy a Földet kísérő égitest felszínén hozzák létre az első működőképes 4G kommunikációs rendszert.

A MAPP holdjáró az égitest déli pólusa közelében érhet földet, itt kell tehát keresni a Nakamoto__1 kódnevű bitcoin-tárca kódját. Érdekesség, hogy az akciót kiötlő LunarCrush képviselői szerint a cégnek jelenleg nem áll rendelkezésére a 62 bitcoin, ezért adományokból, illetve NFT-gyűjteményük darabjainak áruba bocsátásából remélik összeszedni az összeget.

Pontosabban az összeg négyszeresét, ugyanis 25 százalék megy majd a Holdra, további 25 százalékból pedig a bitcoinnal kapcsolatos fejlesztéseket, és természettudományos oktatási projekteket finanszíroznak.

A fennmaradó 50 százalék pedig a Lunar Outpost fejlesztési költségeit fedezi.

Az akcióval párhuzamosan, jövő kedden 24 000 NFT-t is kibocsátanak, amelyek darabjáért 250 dollárt kell fizetni.

A Holdra eljutó kalandoroknak meg kell találnia a MAPP holdjárót, majd egy kisebb fémlap lecsavarozása után tudják kiolvasni a pénz begyűjtéséhez szükséges kódot. A Lunar Outpost egyébként további szponzorációs megoldásokkal is próbálkozik, a holdjáró fedélzetén például NFT-ként megvehető rakományhelyeket kínálnak, bár az egyelőre nem teljesen világos, hogy ezekkel mit kezdhetnek majd a tulajdonosok.

Joe Vezani, a LunarCrush vezérigazgatója egy sajtóközleményben kifejtette, hogy az ötlet szándékosan egy elérhetetlen célt szeretne kitűzni a földlakók elé, hogy ezzel is az űrkutatással kapcsolatos innovációk felpörgetését ösztönözzék.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.