Ez a mobiltelefon akkumulátor nélkül is működik

|

Elkészült az első mobiltelefon, ami akkumulátor nélkül is alkalmas hanghívások bonyolítására.

Hirdetés

Martin Cooper, a Motorola egyik mérnöke még 1973. április 3-án bonyolította le az első mobilos hívását, ám azóta is igaz minden mobiltelefonra, hogy a működéséhez akkumulátor kell. Az első mobil majdnem 1,5 kilogramm volt, és 10 óra töltésért cserébe 30 percnyi beszélgetést tett lehetővé. 

Hirdetés

Manapság ezeket az értékeket messze túlszárnyaltuk, a gyorstöltés miatt pedig kevesebb mint 2 óra egy teljes feltöltés. Alapvetően azonban továbbra is az akku a készülékeink gyenge pontja, és gyakran a nap végére komoly fejfájást okoz. Sokan dolgoznak az áttörésen, és most nagy mérföldkőhöz értünk. 

Hirdetés

A Washingtoni Egyetem kutatócsapata Vamsi Talla vezetésével ugyanis megalkotta az első olyan mobiltelefon prototípusát, amely a környező energia begyűjtésnek hála bonyolítja a hanghívásokat. Erről már évek óta álmodnak a tudósok, a mobilt pedig azért választották a kutatás alapjául, mert ez van minden embernél a legtöbbet. Joshua Smith, a kutatólabor vezetője pedig úgy véli, hogy érdemes belegondolni, mi lenne, ha az akku lemerülése után hívni és SMS-t küldeni még mindig tudnánk. 

Az akkumentes prototípushoz mindent az alapoktól építettek fel, és még a hangátvitel is analóg az energiatakarékosság miatt. Még egy régi szovjet kémtechnológiát is bevetettek, amellyel anno az amerikai nagykövetség beszélgetéseit hallgatták le. Ennél egy jeladó meghatározott rádióhullámokkal dolgozott, és látta el energiával, amit kellett. Vagyis egy bázisállomásra szükség van az akku nélküli mobilhoz, de ezt a szerepet jelen esetben a mobiltornyok töltik be, nagy hatótávval. 

Hirdetés

A prototípusnak jelenleg csak tárcsázógombjai és egy LED-je van, de a következő verzió elektronikus tintás kijelzőt kap az üzenetküldéshez, és jobb hívásminőséget biztosít majd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.