Hirdetés

Ez a nap is eljött: Elon Musk tényleg megvette a Twittert, majd egyből ki is rúgta annak vezetőit



|

Csak sikerült nyélbe ütni a 44 milliárd dolláros üzletet, de ennek a Twitter vezetői már nem igazán örülhetnek.

Hirdetés

Hosszú ideig úgy tűnt, hogy Elon Musk csak kitáncol valahogyan a Twitter felvásárlása elől, de az egyre kellemetlenebb huzavona után pár hete már esküdözött, hogy tényleg meg fog történni a felvásárlás. Ezúttal tartotta a szavát, lezárult az üzlet, befejeződött a nem kevesebb mint 44 milliárd dolláros (18 000 milliárd forintos) akvizíció. 

Musk nem hazudtolta meg önmagát, egyből tweetelt is egyet, bejegyzésében annyi olvasható csak, hogy "a madár fel lett szabadítva".

Megváltoztatta saját bemutatkozását is a Twitteren, ez mostantól fogva "Chief Twit". Ennél konkrétabb intézkedéseket is hozott: gyakorlatilag kirúgta a Twitter felsővezetését a nulladik percben.

Hirdetés

Elbocsátotta Ned Segal pénzügyi igazgatót, Parag Agrawal vezérigazgatót és a Twitter jogpolitikai vezetőjét, Vijaya Gaddét is. A BBC beszámolója szerint Agrawalt és Segalt konkrétan kikísérték a Twitter San Francisco-i főhadiszállásáról. Musk döntését sok jobboldali amerikai politikus kitörő örömmel fogadta - szerintük Parag Agrawal vezérigazgató korlátozta a szólásszabadságot, és kifejezetten a konzervatív hangokat hallgattatta el a platformon.

A New York-i tőzsde a mai napon felfüggeszti a Twitter részvényeinek kereskedését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.