Hirdetés

Ez lett volna az egyik lenyűgöző Lumia



|

A Microsoft már 2014-ben piacra dobhatott volna egy közel keret nélküli kijelzős okostelefont.

Hirdetés

A fontosabb okostelefon-gyártók immáron mind kínálnak legalább egy olyan okostelefont, amely közel keret nélküli kijelzővel rendelkezik. A trend persze nem túl régi, idén tavasszal indította el az LG G6 és a Samsung Galaxy S8, S8+. 

Hirdetés

Három évvel korábban azonban a Microsoft már felhívhatta volna a figyelmet magára egy közel keret nélküli kijelzős Lumia okostelefonnal. A Windows Central szerkesztőinek kezébe került egy 2014-es prototípus, amely elvileg a 200 dolláros Lumia 435 lett volna (de 2014 végén elkaszálták). 

A valódi Lumia 435 végül erősen felejthető belépőmodell lett. Az elkaszált Vela kódnevű előd bár szintén belépőkategóriás lett volna, az 5 hüvelykes, 720p-s kijelző körül alig lett volna káva. Ez 2014-ben egy olcsó okostelefonnál igen nagy dolog lehetett volna. 

Egyelőre nem tudni, hogy a Microsoft miért döntött a projekt törlése mellett. Azt viszont tudni, hogy a redmondi óriás az évek során rengeteg prototípuson dolgozott, és hallhattuk már, hogy többek között a Lumia McLaren, a Lumia 960 és a Surface Mini sem kerülhetett piacra különböző okok miatt. 

Mostanra pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a mobilos Windows halott, és valószínűleg a Surface Phone-ban is kár reménykedni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.