Hirdetés

EZCast Beam J4a teszt - mozi a zsebedben



|

Apró, mégis sokra képes az EZCast miniprojektora, de kérdés, hogy mi a hordozhatóság ára és mitől is lesz okos egy kivetítő.

Hirdetés

Abszolút elképzelhető, hogy nem cseng ismerősen az EZCast neve, és hát nem is egy techóriásról, jól ismert hi-fi márkáról van szó, hanem egy lelkes tajvani cégről, amelynek mindazonáltal már nagy tapasztalata van a kis méretű projektorok tervezésében és gyártásában. Korábban már járt nálunk a Beam H3 projektor, ami 60 ezer forintért kínál 1080p-s felbontást 200 ANSI lumen fényerő és akár 150 hüvelykes megjelenített kép mellett. Elég meggyőzőnek találtuk, már csak azért is, mert még a kínai konkurenseknél is kedvezőbb az ára, ezért nem csoda, hogy a gyártó legújabb, J4a modelljére is lecsaptunk, hogy kipróbáljuk.

Ennél kisebb már nehezen lesz

Az EZCast Beam J4a tényleg apró: 12×12 cm-es és mindösszesen 4 cm magas, miközben csupán 384 grammot nyom, sőt még gombok, kapcsolók, vagy éppen antenna sem áll ki belőle. Pedig ezekből jó néhányat találsz a tetszetős, kompakt kis gép burkolatába süllyesztve. Elöl a lencse mellett a szellőzőnyílás, illetve egy fókuszállító görgő található. Ez utóbbi jól kézre esik, de talán túl érzékeny, így igazán finom hangolásra nincsen lehetőség, amiért kár.

Felül a menüben lépkedő vezérlőgombokat, oldalt a ki- és bekapcsolót, hátul pedig jó sok portot találsz. Az egyik normál USB portba a dobozban rejlő Wi-Fi adaptert kell behelyezned, így az teljesen elvész a házban (és persze működik). A HDMI hasznos, a jack úgyszintén, ahogy a normál USB is. A töltőportra is szükséged lehet, ám a Beam J4a egyik előnyét már most eláruljuk: beépített 9000 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, így akár 4 órát képes működni egyetlen töltéssel.

Hirdetés

Persze a mellékelt töltőfejre kapcsolva egyszerre használhatod és töltheted is. Alul kétállású lábat hajthatsz ki, illetve egy szabványos menetes csatlakozó is került középre, így a dobozban található tripodot is bevetheted, hogy tökéletes pozíciót találj miniprojektorodnak.

A Beam J4a nem felbontásával vagy fényerejével fog levenni a lábadról, bár azt hozzá kell tennünk, hogy ilyen kicsi méretben a 300 lumen és az 5000:1-hez kontraszt azért egyáltalában nem szégyellni való. A 20 ezer működési órára hitelesített fényforrás szépen teszi a dolgát, a 1080p feldolgozására képes DLP projektor 30 és 100 col közötti képátlóra képes, de tesztünk során ennél kisebb képátlóval is élvezhető képet kaptunk. Egyébiránt már csak azért is érdemes kisebb képátlóban gondolkodni, mert 100 col körül már nagyon sötétnek kell lennie, hogy a fényerőt megfelelőnek találjuk, ráadásul a felbontás is a nagy méret ellen játszik, ez ugyanis 16:9-es képarány mellett 854×480-as, vagyis még a HD-t sem éri el.

Cserébe a videómódoknál FHD-ben akár a 60 fps is elérhető, amitől adott esetben játékra is alkalmassá válik. A képalkotáshoz szorosan hozzátartozik, hogy a trapézkorrekció teljesen automatikus, emellett pedig a projektor támogatja a vertikális vetítést is. A hangzásról sajnos már nem tudunk ilyen pozitívan nyilatkozni, mivel egy szem apró hangszóró nyomja ki oldalt a hangot tompán és viszonylag halkan. Persze ennél több nem is várható el a Beam J4a-tól, viszont jackcsatlakozón, vagy BT-n is kivezetheted a hangot és így már képes nagyot szólni a kis projektor, de a késleltetésre nem árt odafigyelni - nálunk egy TWS fülhallgatóval közel 1 másodpercet csúszott a YouTube hangja, ami túl sok.

Ilyen az okoseszköz

Hogy lehet egyszerűen "felokosítani" egy eszközt? Hát Androidot kell rá telepíteni! Az EZCast sem tett másként, a Beam J4a-n Android 10 fut, annak egy speciálisan módosított, egyedi kezelőfelületű verziója. A főmenü kiemelt helyét az Aptoide TV alkalmazás áruház kapta, valamint a fontosabb menüpontok: a hálózat, a vezeték nélküli kapcsolat, a Beállítások, az appgyűjtő és a gyors segítség. A maradék helyekre te magad tudod tetszőlegesen felvenni kedvenc appjaidat, ami igen barátságos megoldás. Már az első bekapcsolás is igen egyszerű és gyors, a frissítéseket automatikusan telepíti a Beam J4a, majd magyarra váltva magyar nyelvű lesz minden menü, sőt az Aptoide TV-ről letöltött minden applikáció is. Néhány appot egyszerűen megtalálsz már eleve a Beam J4a-n, de előfordulhat, hogy nem indulnak el. Ez nem hiba, egyszerűen frissítened kell az adott appot - mi így jártunk például a YouTube-bal. Természetesen az összes streaming szolgáltatás elérhető natívan a projektoron: Disney+, Netflix, HBO Max, YouTube stb.

Ha valamit mégsem találsz, semmi vész, mindössze pár pöccintéssel párosíthatod vezeték nélkül a mobilodat, vagy akár windowsos PC-det is (persze az iOS és MacOS is támogatott) a készülékhez. Nekünk abszolút flottul ment minden, szinte azonnal egymásra találtak az eszközök és nem tapasztaltunk kapcsolódási problémát.

Szintén az "okos" mivoltát erősíti a Beam J4a-nak a hozzá mellékelt, modern külsejű fekete-kék távirányító. Nincs túl sok gombja, viszont van mozgásérzékelője, így a megjelenő kezelőfelületen a kis kurzorral sokkal egyszerűbb navigálni, gépelni stb. Akinek ez nem tetszik, egy gombnyomással le is kapcsolhatja a funkciót és használhatja helyette a D-padot. Mikrofonos beszédfelismeréssel nem ruházták fel a távirányítót.

A nagyjából kéthetes használat első pillanatában egyértelmű volt, hogy az EZCast tapasztalt gyártó és noha nem akarta megváltani a világot, azért a Beam J4a jól sikerült. A mérete nagyon vonzó, pláne úgy, hogy elfogadható akkumulátoros üzemidő is tartozik hozzá, plusz az univerzális, tripodos beállítás is kényelmes és egyszerű. Sajnos gyorstöltés nincs, de a töltőfejet nem spórolták ki a dobozból, ahogy a Wi-Fi vevőt és a távirányítót sem - sőt, egy hordtáskát is találsz a kellékek között. A 300 lumenes fényerő nem sok, de észszerű képátló és sötét környezet mellett elég sok mindenre elegendő. Ennél kicsit fájdalmasabb a viszonylag alacsony felbontás, illetve a nem kellőképpen finom fókuszállítási lehetőség.

A Beam J4a rendszere nagyszerűen sikerült. Itt kevésbé fájdalmas, hogy nem Android 12 fut rajta, a fontos appok mind elérhetők, a kezdőlap testre szabható, ha pedig valamilyen eszközt csatlakoztatnál, HDMI-n és vezeték nélkül is mindössze pár pöccintés az egész. Mindezért nagyjából 90 ezer forintot kell fizetned. Ebben az árkategóriában létezik LED-es és egyéb alternatíva is, ám okos rendszerrel, beépített akkuval és ilyen kis méretben nem sok kihívója van a Beam J4a-nak - csak a 480p-s felbontással és 300 lumennel kell megbarátkoznod.

EZCast Beam J4a

Ár: 89 900 Ft
Ára, kompakt mérete és okosrendszere miatt vonzó lehet akkor is, ha felbontás és fényerő tekintetében hagy kívánnivalót maga után.
  • 480p natív felbontás, 1080p bemenet
  • 300 ANSI lumen fényerő, DLP-technológia, LED fényforrás
  • 5000:1 kontraszt
  • 20 ezer üzemóra
  • manuális fókusz, 30-100” képátló, 16:9
  • 2 W mono hangszóró, mozgásérzékelős távirányító
  • HDMI, USB, DLNA, Miracast, Dual Band Wi-Fi
  • 9000 mAh akku, 4 óra üzemidő
  • 115×116×35 mm, 384 g
PRO
  • Android OS
  • sok extra funkció
  • akku
  • vezeték nélküli kapcsolat
  • egyszerű használat
Kontra
  • kártyaolvasó nincs
  • gyorstöltés nincs
  • gyenge hangszóró
  • nehézkes fókuszállítás
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7892
    [topic] => 1
    [group] => 26
    [gameinfo_name] => EZCast Beam J4a
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 387
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2022-05-31 16:51:44
    [gameinfo_webpage] => https://hopp.pcworld.hu/16932
    [gameinfo_tags] => ezcast, projektor, kivetítő, mobil, teszt, android, miracast, okostelefon
    [gameinfo_url] => ezcast-beam-j4a
    [gameinfo_pro] => Android OS
sok extra funkció
akku
vezeték nélküli kapcsolat
egyszerű használat
    [gameinfo_kontra] => kártyaolvasó nincs
gyorstöltés nincs
gyenge hangszóró
nehézkes fókuszállítás
    [gameinfo_data] => 480p natív felbontás, 1080p bemenet
300 ANSI lumen fényerő, DLP-technológia, LED fényforrás
5000:1 kontraszt
20 ezer üzemóra
manuális fókusz, 30-100” képátló, 16:9
2 W mono hangszóró, mozgásérzékelős távirányító
HDMI, USB, DLNA, Miracast, Dual Band Wi-Fi
9000 mAh akku, 4 óra üzemidő
115×116×35 mm, 384 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 89 900
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Ára, kompakt mérete és okosrendszere miatt vonzó lehet akkor is, ha felbontás és fényerő tekintetében hagy kívánnivalót maga után.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 387
            [manufacturer_name] => EZCast
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://store.ezcast.com
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/ezcast-beam-j4a-7892.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Android OS
            [1] => sok extra funkció
            [2] => akku
            [3] => vezeték nélküli kapcsolat
            [4] => egyszerű használat
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => kártyaolvasó nincs
            [1] => gyorstöltés nincs
            [2] => gyenge hangszóró
            [3] => nehézkes fókuszállítás
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.2
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    7

  • Ár/Érték:

    9

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    9

  • Szoftver:

    8

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.