Hirdetés

Ezek a CES 2022 legjobb újdonságai



|

A legtöbb gyártó már villantott a CES 2022 első nagy napján, így bőven van miből mazsoláznunk, íme a szubjektív toplistánk.

Hirdetés

Még persze bőven pörög a CES 2022, a linkre kattintva számtalan hírt olvashatsz még arról, miket is hozott el nekünk a meglehetősen mostoha körülmények között rendezett expó (mivel a koronavírus miatt szinte a legtöbb nagy cég és a média is távol maradt a rendezvénytől), de ha korlátozott az időd, akkor összeszedtük most a legérdekesebb újdonságokat, amelyek szerintünk 2022-ben sikerre lehetnek ítélve. Lássuk a listát!

ASUS Zenbook 17 Fold

A hajtogatható őrület elérte a notebookok világát is, az ASUS pedig egy egész jó kis koncepciót tett le az asztalra. A Zenbook 17 Fold - nevéből is adódóan - 17 colos kijelzővel rendelkezik, amit önállóan tabletként vagy monitorként, egy különálló billentyűzettel pedig akár klasszikus notebookként is lehet használni. Vagy félbe is hajthatjuk; ilyenkor egy ívelt kijelzőt kapunk, vagy egy olyan, kisebb notit, amelynek kijelzőjét a Zenbook 17 Fold egyik fele, virtuális billentyűzetét pedig a másik fele adja.

Hirdetés

LG DualUp

A monitorok piacán elég nehéz újat mutatni, az LG-nek mégis sikerült. A DualUp egy olyan monitor, amely 27,6 colos képátló mellett két hagyományos, 21,5 colos kijelző munkafelületét adja - a csavar a történetben az, hogy nem egymás mellé, hanem egymásRA helyezve. 16:18-as képarány mellett 2560×2880 pixeles felbontást kapunk; az LG egyébként elsősorban profi munkára ajánlja a megjelenítőt, videoszerkesztésnél például kifejezetten hasznos, hogy nem kell folyamatosan jobbra-balra rángatni az egeret - és a fejünket sem.

QD-OLED

A Samsung "új" fajta OLED megoldásának egy külön cikket is szenteltünk; a dél-koreai gyártó megközelítése a Quantum Dot és az OLED technológiák előnyeit egyesíti, gyakorlatilag hátrányok nélkül. Noha a Samsung egyelőre csak prototípust jelentett be, a Sony A95K sorozat révén máris biztos, hogy néhány hónapon belül valóban a piacra kerül a technológia. Az OLED-et sokáig minden fronton támadó Samsung a QD-OLED segítségével szeretne erősödni a prémium tévék piacán, de a technológia nemcsak ezért lehet érdekes, hanem azért is, mert új színt hoz az eddig egyszereplős szegmensbe (eddig minden OLED-tévében LG Display panel volt), és gyorsíthatja az árak csökkenését is. Jó esetben akár pár éven belül eljuthatunk oda, hogy egy középkategóriás készülék is lehet OLED!

 Samsung Eco Remote

Néha a kis dolgok a legnagyobbak, és ezt remekül jelzi a Samsung új Eco Remote távirányítója. Igen pofás darabról van szó, azonban nem a dizájn és nem is az irányítási lehetőségek miatt került be az összeállításba a kütyü, hanem azért, mert sosem kell feltölteni. Akkumulátor persze van benne, de az folyamatosan töltődik: a hátoldalán egy napelem is helyet kapott. Ám még ennél is jobb, hogy a távirányító a WiFi rádióhullámókból is képes kinyerni némi energiát! És akkor gondoljuk ezt tovább; mennyi olyan okoskütyü van például, amelynek minimális energiaigényét is lehet(ne) ilyen módon biztosítani! Csak remélni tudjuk, hogy a Samsung távirányítója az első fecske, és az ötletet más gyártók, más termékek esetén is át fogják venni. Ezzel nemcsak a kényelmesebb eszközhasználat felé tehetnénk egy nagy lépést, hanem rengeteg elemet spórolhatnánk meg, így a környezetet is védeni tudnánk! 

Razer Project Sophia

Noha a CES alapvetően a szórakoztatóelektronika világába nyújt betekintést, vannak azért szép számmal olyan gyártók is a kiállításon, akik inkább IT vonalon mozognak. Ilyen a Razer is, akit azért szeretünk, mert időről időre előáll valamilyen meghökkentő prototípussal. Pár éve például láttunk háromkijelzős notebookot tőle. Most pedig a Project Sophia koncepcióval sikerült egy olyan terméket demózni, ami még akkor is érdekes, ha valószínűleg sosem lehet majd megvásárolni.

Egy olyan, gyakorlatilag az asztalba integrált PC-ről van szó, amelynek egyes részei a moduláris felépítésből adódóan könnyen cserélhetők. Ezek a modulok az asztalon kaptak helyet, és a prototípus alapján 13 van belőlük. A Razer elképzelése szerint mindenki egyedig igényei alapján testreszabhatja a PC-t szenzorokkal, extra kijelzőkkel, hangszórókkal, vezeték nélküli töltővel, keverőpulttal, mikrofonnal, kamerával és még sorolhatnánk. Videoszerkesztéshez, repülőgép-szimulátorhoz, videokonferenciához, streaminghez is könnyen optimalizálható a rendszer. A Project Sophia természetesen a számítógépnek is helyet ad, az alaplap, a processzor, a GPU és az adattárolók egy olyan házba kerülnek, amely mágnessel tapad az asztalhoz.

Mercedes EQXX

A CES most már hosszú évek óta az autókról is szó, az elektromos autók révén pedig a gyártók megújult lendülettel mutogatják újdonságaikat. A sok érdekesség közül a Mercedes EQXX - egyelőre - koncepcióautót elsősorban azért választottuk, mert a tervezésnél egyértelműen a hatékonyság volt a fő szempont. Sikerült is remek fogyasztási adatot elérni: az 1750 kg-os, 4,65 m hosszú autó 100 km-en mindössze 10 kW energiát használ, maximális hatótávolsága ezzel feltöltésenként meghaladja az 1000 km-t is. (Csak összehasonlításképpen, a Tesla Model S-nek 16 kW-ra van szüksége 100 km-en).

Az EQXX egyben választ ad arra a sokak által feltett kérdése, hogy miért nem napelemmel mennek az elektromos autók. A Mercedes az autó tetejére egy 117 cellából álló napelemet helyezett el, amely bár folyamatosan tölti az akkumulátort, így is csak 20-30 km-nyi extra hatótávolságot biztosít. Bárhogy is nézzük, ez csak 2-3%. Viszont a zöldek nem is elsősorban ezért fogják szeretni az autót, hanem azért, mert a belső jelentős részben újrahasznosított anyagokból készült.

Szerintetek mi volt még említésre méltó kütyü vagy újdonság? Osszátok meg velünk kommentben!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.