Hirdetés

Ezek az appok már támogatják a Google HDR+ technológiáját



|

Már külsős fejlesztők is használhatják a Pixel okostelefonokban lévő Pixel Visual Core-t.

Hirdetés

A Google okostelefonjai az elmúlt években - többek között - azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a gyári kamera-app használatával képesek voltak bevetni a Google HDR+ technológiáját. Ez a mobilfotózásban soha nem látott, magas dinamikatartományú képeket eredményezett, és kevés fénynél is sokat segített. Gyakorlatilag instant Photoshop-élményt garantál. 

Hirdetés

A HDR+ azonban kizárólag a gyári appon belül volt elérhető. A Google a korábbi ígéretének megfelelően most a külsős appok számára is lehetővé tette a HDR+ használatát azzal, hogy az aktuális Pixel okostelefonokban lévő Pixel Visual Core társprocesszort megnyitotta a fejlesztők számára. 

A Pixel 2 és a Pixel 2 XL okostelefonokon a HDR+ technológiát már támogatja is a WhatsApp és a Snapchat, kettő a legnépszerűbb, fotózásra is alkalmas üzenetküldőből. A Google szerint azonban bármelyik app használhatja a technológiát. A Pixel Visual Core megléte az algoritmus futtatásakor energiát is megtakarít, amivel pedig növeli az üzemidőt. 

A frissítés része a Google februári biztonsági frissítésének, ami időközben megérkezett a Google saját okostelefonjaira. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.