Hirdetés

Ezeket mutatja be ma az Apple



|

Ming-Chi Kuo mindig kísérteties pontossággal jósolja meg az Apple dolgait. A nagy bemutató előtt is megszólalt.

Hirdetés

Az Apple szerda este mutatja be a nagy újdonságait, ezek között három új iPhone-t, új Apple Watch okosórát, friss MacBookot és egyéb érdekességeket. A bemutató itt lesz megtekinthető. Nem sokkal a rendezvény előtt megszólalt Ming-Chi Kuo, az az elemző, aki az elmúlt években mindig kísérteties pontossággal jósolta meg, hogy mire készül az Apple. 

Hirdetés

Kuo szerint az "olcsóbb", 849 dolláros vételár mellett várható, 6,1 hüvelykes, LCD-kijelzős iPhone az eladások 55 százalékát teszi majd ki 2018 hátralévő részében. Annak ellenére is, hogy egyesek szerint ebből csak korlátozott készletek lesznek eleinte. Az elemző szerint 2019-ben is ez a modell dominál majd, akár az eladások 70 százalékát is kiteheti 2019 első felében. 

Az elemző azt mondja, hogy este érkezik az Apple Watch negyedik szériája, vékonyabb kerettel a kijelző körül. Emiatt a képernyő nagyobb lesz, a felbontása is nő. Az eszköz kerámia hátlapot kap, a Siri proaktív javaslatokat tesz majd, és már az elektrokardiográfia is támogatott lesz. 

Kuo azt mondja, hogy a két új iPad Pro közel keret nélküli kijelzővel, gyorsabb töltéssel és USB-C porttal debütál, az "olcsó" MacBook pedig Touch ID-val újít, és leváltja a MacBook Airt, valamint a MacBookot. Jön az új AirPods is, illetve végre megjelenik az AirPower vezeték nélküli töltő. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.