Hirdetés

Ezekre a Nokiákra vártál



|

A HMD Global szerint legalábbis a Nokia 6.1 Plus és 5.1 Plus érkezését várták igazán az emberek. Hivatalosan is bemutatkozott a két készülék.

Hirdetés

A HMD Global Kínában már piacra dobta a Nokia X6 és X5 készülékeket, azonban annyira népszerűek voltak, hogy végül a nemzetközi piacra is elhozta ezeket a gyártó. Ennek megfelelően bemutatkozott a Nokia 6.1 Plus és Nokia 5.1 Plus. A HMD Global szerint ezek voltak a legvártabb okostelefonok (legalábbis a korábbi kedvcsináló ezekhez érkezett). 

Hirdetés

A Nokia 5.1 Plus egy 5,86 hüvelykes, 1520 x 720-as kijelzőt kínál, belógó szenzorsávval. Ez alatt MediaTek Helio P60-as chip, 3 GB RAM, 32 GB tárhely, microSD-foglalat található. Adott továbbá a 802.11ac-s WiFi, a Bluetooth 4.2, a jackcsatlakozó és az USB-C, 13+5 megapixeles dupla kamera, 8 megapixeles előlapi kamera, valamint 3060 mAh-s akkumulátor. Konkrét vételárakról hivatalosan csak szeptemberben hallunk majd, de a szivárgások szerint a készülék Magyarországon is megjelenik, mindössze 199 euróért, már a hónap végén. 

A Nokia 6.1 Plus vételára Indiában 230 dollárnak felel meg, cserébe jobb kijelzőt, kamerát, több RAM-ot és tárhelyet ad. Az 5,8 hüvelykes kijelző már 2280 x 1080-as, alatta Snapdragon 636-os SoC, 4 GB RAM, 64 GB tárhely és microSD-foglalat található. Itt már a Bluetooth 5.0 is támogatott. Az akku ugyanúgy 3060 mAh-s, a hangszóró ugyanúgy nem sztereó. A jackcsatlakozó viszont innen sem hiányzik. A kamerák már 16+5 és 16 megapixelesek. 

Mindkét készülék Android One-alapú, vagyis közel gyári Androidot futtat. Az Android 9 Pie a következő hónapokban érkezik a készülékekre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.