Hirdetés

Ezért drágulnak a streaming-szolgáltatások



|

Az utóbbi évben a Netflix, a Disney Plus és az Apple TV+ is emelte az árait, és egyelőre nem is látszik a folyamat vége.

Hirdetés

Ami a streaminget illeti, manapság már Magyarországon sem panaszkodhatunk, hiszen az összes nagyobb szolgáltató letűzte nálunk a zászlaját, így a Netflix mellett a Disney+-ra, az Amazon Prime Videóra, az HBO Maxre vagy az Apple TV+-ra is előfizethetünk, jövőre pedig a SkyShowTime is beköszön a repertoárba.

Aki több platformra is elő akar fizetni, annak már jelenleg sem olcsó ez a szórakozási forma, a The Verge nemrég megjelent cikke pedig most arra hívja fel a figyelmet, hogy a piac törvényszerűségeiből adódóan a továbbiakban csak jóval drágább lesz a móka.

Az online magazin elsősorban három nagy szolgáltató, a Netflix, a Disney+ és a z Apple TV+ idei áremeléseinek (a Netflix 2 dollárral, a Disney Plus 3 dollárral, az Apple pedig 2 dollárral emelt) apropóján foglalja össze, hogy minek köszönhető a drágulás. Az egyik legfontosabb ok, hogy a platformok eleve azzal számoltak, hogy a kezdeti szakaszban kedvezőbb árakkal behúzzák a nézőket, majd amikor azok már ragaszkodnak a szolgáltatásokhoz, bátran lehet emelni a havidíjakat.

Hirdetés

Márpedig a lap által megszólaltatott piaci elemző, Eric Schmitt szerint a streaming-szcéna már belépett a "serdülő szakaszba", ami azt jelenti, hogy lezárult a kezdeti térhódítás, a cégek innentől a megtérülésre fókuszálnak:

"Véget érőben van a kezdeti földrablás. Ezzel olyan szakaszba érkezünk, amikor a szolgáltatóknak be kell bizonyítaniuk a befektetőiknek, hogy életképes a vállalkozásuk."

A streamingben pedig egyelőre nem sok egyéb lehetőség akad a bevételszerzésre, mint a havidíjak fokozása. A hagyományos kábel TV-csatornáknál mindig ott van a saját készítésű műsorok licenceléséből befolyó pénz, a nemzetközi szinten versengő streaming-platformok viszont magukat lőnék lábon, ha egymásnak is rendelkezésre bocsátanák a tartalmaikat.

Itt jönnek képbe a reklámokkal támogatott előfizetési konstrukciók, amelyek a hirdetéseken keresztül termelnek extra bevételt a szolgáltatóknak, miközben az előfizetők számára is mérséklik a havidíjat. A Netflix és a Disney+ külföldön már rátért erre az útra, s a pletykák szerint az Apple is ebben gondolkodik (Magyarországon később várható az új modell elindulása).

A cikk ugyanakkor összességében arra jut, hogy később is folytatódni fognak az áremelések, amely sokaknál az előfizetések lemondásához vezethet. A szolgáltatók másik lehetősége a költségek lefaragása: a WarnerDiscovery szárnyai alá került HBO Max iskolapéldája ennek, amely a saját tartalmai törlésével és a készülő projektek elkaszálásával próbálja pozitívba fordítani a mérlegét. Ebben a forgatókönyvben viszont ismét a néző veszít, hiszen egyre magasabb havidíjért kap kevesebb néznivalót.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.