Hirdetés

Ezért imádják úgy az okoshangszórókat



|

128 százalékkal több amerikai felnőttnek lett tavaly okoshangszórója, és az is kiderült, hogy miért.

Hirdetés

A megfelelő nyelvi támogatás hiánya miatt egyelőre nem globális őrület az okoshangszóró, de Amerikában és egyes piacokon nagy trendnek számít. Karácsonyra is sokan kaptak ilyesmit, és a National Public Radio, valamint az Edison Research közös kutatása szerint az amerikai felnőttek immáron 16 százalékának van okoshangszórója. Ez egy év alatt 128 százalékos növekedést jelent. 

Hirdetés

7 százalék karácsonyi ajándékként kapta az új eszközt, és 4 százaléknak volt ez az első okoshangszórója. Az Amazon 2015-ben az Echóval indította el a kategóriát (ez az Alexára épít), majd jött a Google és a Microsoft, idén pedig a Samsung és az Apple is csatlakozik a mezőnyhöz. 

Az okoshangszóró-tulajdonosok 65 százaléka nem tudja már elképzelni az életét ilyen termék nélkül. Az amerikai piac 11 százaléka van az Amazon kezében jelenleg, és 4 százaléka a Google kezében. 

A felhasználók 39 százaléka ezzel váltja ki a rádiót, 34 százaléka az okostelefont, 30 százalék pedig tévézés helyett használja. Akik egy hónapnál régebben használják, azoknak az 51 százaléka egyre többször veszi igénybe az okoshangszóró szolgáltatásait, 33 százalék pedig ugyanannyit használja. Az emberek 71 százaléka több hanganyagot és zenét hallgat, 28 százalékuk pedig több hírt. 44 százalék azóta a mobiljának asszisztensét is használja. 

A felhasználók 31 százaléka már korábban is ezekkel vezérelte az otthoni eszközeit (világítás, termosztát, stb...), 38 százalék pedig második okoshangszórót is akar, hogy több szobában is legyen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.