Hirdetés

Ezért nem lesz jackcsatlakozó a OnePlus 6T-n



|

A OnePlus elárulta a jackcsatlakozó hiányának az okát, illetve azt is, hogy sem vezeték nélküli töltést, sem vízálló kialakítást nem kapunk.

Hirdetés

Bár a OnePlus 6T-re még várnunk kell, a bemutatója egyre közeledik, a szivárgásoknak hála pedig szinte már mindent tudunk. Ami azt illeti, a OnePlus is sok dolgot elárult már. 

Hirdetés

A OnePlus 6T vízcsepp alakú szenzorsávot lógat a kijelzőbe, vagyis meglehetősen trendi lesz. Az ujjlenyomat-olvasója a kijelzőbe költözik, azonban rossz hír, hogy a jackcsatlakozót száműzi a gyártó, pedig korábban éppen ennek meglétét reklámozta sokat. 

Miért volt erre szükség? A választ maga Pete Lau, a OnePlus ügyvezetője árulta el. Az elmondása szerint ez volt a OnePlus eddigi egyik legnehezebb döntése, de muszáj volt a jackcsatlakozót száműzni, mert csak így tudták beépíteni a kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasót. Ez egy képkezelő szenzor, a kijelző alá ágyazva. 

A gyártó szerint rengetegszer oldjuk fel egy nap az okostelefonunkat, emiatt lesz remek a Screen Unlock funkció, amit mindenki imád majd Lau szerint. A jackcsatlakozó hiányát a vezeték nélküli trendbe kapaszkodva részben a OnePlus Bullets vezeték nélküli fülhallgatóval enyhítenék. 

Az ügyvezető egyébként elárulta még azt, hogy a OnePlus 6T nem kínál majd vezeték nélküli töltést, azért, mert az túl lassú lenne, és nem ér fel a Dash Charging technológiához. A készüléket sem szeretnék továbbá vastagabbá tenni. Amint elég gyors lesz a vezeték nélküli töltést, a OnePlus is támogatja majd. Pete Lau azt is megerősítette továbbá, hogy a OnePlus 6T nem kap IP-minősítést, vagyis nem lesz vízálló. Ez a kijelentés azonban nem teljesen pontos. A OnePlus 6T a gyártó minden eddigi készülékénél jobban bírja majd a vizet, de mivel a hivatalos IP-minősítés megszerzése pénzbe kerül, ezért a készülék csak nem hivatalosan lesz vízálló (nagyjából). 

Az október 17-én bemutatkozó OnePlus 6T vételára a nagyobb akkumulátor és az új ujjlenyomat-olvasó miatt tovább emelkedik majd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.