Hirdetés

Ezt tudja majd a Huawei Mate 20 Pro



|

Kirin 980-as csúcslapkával, Android P-vel, kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasóval és vezeték nélküli töltéssel újíthat a Huawei Mate 20 Pro.

Hirdetés

Azzal, hogy a Samsung már augusztusban piacra dobja a Galaxy Note 9-et, elkerüli a közvetlen összecsapást az Apple, a Google és a Huawei új zászlóshajóival. A kínai gyártó például a Mate 20 Pro készülékkel szeretne meglepetést okozni. 

Hirdetés

Ebbe kerül majd bele elsőként az új, Kirin 980-as csúcslapka, amit a Huawei a jövő hónapban, az IFA 2018-as kiállításon mutat be. 

Elvileg a Huawei Mate 20 Pro mellett Mate 20 és Mate 20 Lite modellek is jönnek, de az eddigi stratégiát alapul véve igazából csak a Mate 20 Pro lesz érdekes. 

Az XDA Developers forrásai szerint a Kirin 980-as SoC-t egy, a korábbinál nagyobb, 4200 mAh-s akkumulátor látja majd el energiával. A Mate 20 6,3 hüvelykes AMOLED-kijelzőt kap, míg a Mate 20 Pro 6,9 hüvelykes OLED-panelt. Ez utóbbiba kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat-olvasó is kerül. 

Adott lesz a vezeték nélküli töltés támogatása is, illetve az egyik verzióba 6 GB RAM és 128 GB tárhely kerül. Az új zászlóshajó már gyárilag Android P-vel jelenik meg, EMUI 9.0 kezelőfelülettel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.