Hirdetés

Ezzel a programmal ellenőrizhető, hogy a Pegasus jelen van-e készülékeinken



|

Aki szeretné kideríteni, hogy iOS-es vagy androidos eszközére felkúszott-e a kémprogram, most megteheti.

Hirdetés

A napokban kiderült, hogy az izraeli NSO Group által fejlesztett Pegasus kémprogram segítségével világszerte lehallgattak újságírókat, ügyvédeket, aktivistákat és cégvezetőket, főleg olyanokat, akik valamilyen formában kifejezték elégedetlenségüket országuk kormányával szemben. Az Amnesty International és a Forbidden Stories jelentése szerint magyarok telefonszámai is vannak az 50.000 elemet tartalmazó, a potenciálisan megfigyelés alatt álló egyéneket felsoroló listán. 

A Pegasus azért is különösen veszélyes, mert telepítéséhez nem feltétlenül kell a felhasználó beavatkozása, egy iOS-es sebezhetőséget kihasználva akár link nélkül, észrevétlenül is fertőzhet. Az androidos felhasználók sem védettek.

Hirdetés

Az Amnesty International kutatói közzétették azt az eszközt, amivel bárki ellenőrizheti, hogy iOS-es vagy androidos készülékén jelen van-e a Pegasus. A Windows mellett Linuxon és MacOS-en is futtatható, nem kimondottan intuitív, ellenben nyílt forráskódú Mobile Verification Toolkit segítségével megkereshetjük azokat a jeleket, fájlokat eszközeink biztonsági másolatában, amik bizonyítják, hogy támadás áldozatává váltunk. A GitHub oldalán található instrukciókat szükséges követni, itt olvashatjuk, milyen egyéb programokra van még szükségünk, és milyen parancsokkal indíthatjuk az MVT folyamatait.

Ha bármely sorban WARNING jelenik meg, az rosszat jelez, ha csak INFO feliratot látunk, nem kell aggódnunk, de előfordulhat fals eredmény is, az Amnesty folyamatosan frissíti az adatbázisát. iOS-en könnyebb a dolgunk, mint Androidon, de aki úgy érzi, lehallgathatják, tegyen egy próbát az MVT-vel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.