Hirdetés

A Facebook már dolgozik az Android leváltásán



|

Nem bízik a Google-ben a Facebook, ezért olyan operációs rendszert épít, ami alkalmas lesz az Android leváltására.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy mostanában már nem csak a Google szolgáltatásaitól elzárt kínai cégek gondolkoznak azon, hogy ideje lenne leváltani az Androidot. Itt van ugyanis a Facebook, amely a jelentések szerint új kampusz építésébe kezdett: itt egyrészt új hardvert terveznek, de nem csak erre fókuszálnak majd az új helyen. A hírek szerint ugyanis gondoskodni akarnak arról is, hogy mindenkitől függetlenül működhessenek az eszközök, éppen ezért indul a munka az Android leváltására alkalmas operációs rendszeren. 

Hirdetés

A fejlesztésekben részt vesz az operációs rendszerek igazgatójaként az a Mark Lucovsky is, aki annak idején a Windows NT fejlesztésében vállalt vezető szerepet a Microsoftnál. Emellett saját chipeket és új virtuális asszisztenst is akar a Facebook a termékeihez. 

A Facebook a jövőben is megtartja az androidos alkalmazásait, így a platformról nem tűnik el, de abban már nem bízik (annyira). Ez egyébként sokak szerint elég érdekes, hiszen míg a Facebook azt mondja, hogy nem bízik a Google-ben, addig a közösségi óriás az utóbbi években sorozatosan vesztette el az emberek bizalmát az állandó botrányok és szivárgások miatt. Mindenesetre a jövőben senki ne lepődjön meg, ha elkezdenek szivárogni az első híresztelések saját operációs rendszerre épülő Facebook okoshangszóróról, vagy egyéb kütyükről.

A közösségi óriás ezúttal mindent maga szeretne összerakni, nem bízik a versenytársaiban, és ennek hangot is adott. Attól is tart továbbá, hogy ha összetűzésbe kerülne a Google-lal, akkor sokrétű problémákba futna bele. Saját hardver és szoftver mellett pedig a kormány sem kényszeríthetné olyan könnyen, hogy a felvásárolt egységeket önálló cégként szervezze ki a Facebook. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.