Hirdetés

Facebook app sem lesz a jövőbeli Huawei mobilokon



|

A Facebook is beállt a sorba, de azért a meglévő Huawei eszközökön használhatóak maradnak a szolgáltatásai - egészen addig, amíg a Google sem vonja meg a maradék támogatást.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy a Huawei helyzete ahelyett, hogy rendeződne, csak egyre nehezebb lesz. Lassan már követni is nehéz feladat, hogy mennyi nagy cég szakítja meg az együttműködést a kínai óriással annak jövőbeli eszközeire tekintettel. A napokban a Facebook is kellemetlen hírt közölt. 

Hirdetés

A Facebook többé nem engedélyezi a Huawei számára, hogy az a közösségi óriás bármelyik alkalmazását előretelepítse a jövőbeli okostelefonjaira. Ez azt jelenti, hogy az új Huawei eszközökön Facebook app, Instagram, Facebook Messenger és WhatsApp sem lesz - pedig ezek mind a maga kategóriájuk egyik, ha nem a legnépszerűbb alkalmazásai, ráadásul világszerte. 

A Reuters úgy tudja, hogy a tiltás csak a jövőbeli Huawei készülékekre érvényes. Vagyis a jelenlegi Huawei eszközök tulajdonosai továbbra is zavartalanul telepíthetik és használhatják a Facebook összes appját. Egészen addig, amíg a Google sem vonja meg a szolgáltatásainak támogatását. 

Ellenkező esetben kiskaput találni is egyre nehezebb lesz, de összességében is jól látszik, hogy új rendszerrel kapcsolatos törekvések (és Google-segítség) ide vagy oda, igazából Amerikának és Kínának kellene megállapodnia ahhoz, hogy minden a helyére zökkenjen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.