Hirdetés

A Facebook részvényesek kiszavazták Mark Zuckerberget



|

Jelentős többséggel szavaztak emellett az éves részvényesi találkozón amellett, hogy a Facebook alapítójának azonnal le kéne mondania. De persze nem fog.

Hirdetés

Minden évben megtartják azt a részvényesi találkozót, ahol a Facebook összes tulajdonosa, függetlenül attól, hogy mennyi papírt birtokol, szavazhat különféle kérdésekről. Már tavaly is fontos kérdés volt, hogy Zuckerbergnek le kéne-e mondania a cég éléről, és már akkor is hangyányit többen voltak, akik szerint változásra lenne szükség. A tavalyi 51 százalék helyett idén viszont a válaszadók 68 százaléka támogatná, hogy Zuckerberg helyett egy független szakember legyen a közösségi vállalat vezérigazgatója.

Hirdetés

Nem csoda, hogy ennyire megnőtt a változást akarók aránya, hiszen a tavalyi szavazás óta pattant ki a Cambridge Analytica nevével fémjelzett adatkezelési botrány, valamint egy sor egyéb felemás megítélésű ügy. Emellett egy olyan kérdésben is a szavazók nagyobb része egyetértett, hogy a részvényesi struktúrát is az alapoktól újra kéne tervezni. Naná, hogy így szavaztak, ugyanis a jelen helyzetben bármennyire is pattognak, nem lesz változás - pont a jelenlegi részvényesi struktúra miatt.

A Facebook részvényeit ugyanis két részre osztották, az A osztályú papírokat bárki megszerezheti, és ezek részvényenként 1 szavazatot érnek. Viszont vannak B osztályú részvények is, ahol mindegyik 10 szavazatot ér - és ilyenje nem lehet akárninek, csak a közvetlen cégvezetésnek. És még a B-papírok közül is Zuckerberg birtokolja a 75 százalékot.

Szóval konkrétan a mostani szavazói többség sem ér semmit, hiszen a Facebook vezetője egyetlen nem szavazattal megvétózhatja az egészet.

Az elemzők szerint ez persze jó módja annak, hogy a cégvezetést és konkrétan Mark Zuckerberget megvédje a Facebook élén, azonban az sem jó, ha túltolják az arroganciát a többi részvényes felé, hiszen akkor ők egy idő után megelégelhetik mindezt és elkezdhetnek megszabadulni a papíroktól, beborítva a vállalat értékét. Másrészt pedig, a részvények tulajdonosi struktúrájától függetlenül, ha csak a szavazók számát nézzük, a mostani eredmény tényleg azt jelenti, hogy a nagy többség szerint nem megy jó irányba a Facebook és azonnali váltásra van szükség. Jó kérdés, hogy Zuckerberg megérti-e az üzenetet, és ha le nem is mond, de megpróbálja visszaszerezni a részvényesek bizalmát kemény döntésekkel és jelentős irányváltással.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.