Hirdetés

Feldobná az alvásodat a Bose



|

A gyártó legújabb fülhallgatóját a zavartalan alváshoz tervezték.

Hirdetés

A közösségi kampányok formájában megjelenő termékek általában kis startupok megoldásai a pénzgyűjtésre, amelynek hála egy prototípusból piaci megjelenés lehet. Azonban a jól működő cégek is szeretik a közösségi finanszírozást, így ugyanis könnyen észrevetethetik magukat, és felmérhetik, hogy mekkora a kereslet egy-egy termékre. 

Hirdetés

A Sony és a ZTE is indított már közösségi finanszírozási kampányt, és most így tett a Bose is. A cég az Indiegogóra tette fel az új vezeték nélküli fülhallgatóját, amely a zavartalan alvást hivatott segíteni. 

Mostanra több mint 2800 ember adott pénz a termékre, vagyis több mint 400 000 dollárt gyűjtött be a Bose. 

Az új termékből csak korlátozott darabszámban ad majd a felhasználóknak a Bose, elsőnek ugyanis ki akarják tapasztalni, hogy mi működik és mi nem, csak ezután jöhet a szélesebb megjelenés. Vagyis egyelőre inkább béta terméket árulnak a Sleepbuds formájában, ami idővel és frissítésekkel jobbá válhat. A végső termék ára 250 dollár lesz. 

A Bose fejhallgatói általában remekül szűrik a zajt, ezúttal viszont másról van szó. Nem a zajt szűrik a fülhallgatók zenélés közben, a cél a kényelmes viselet. Az aktív zajszűrés helyett pedig a zajok izolálása után próbálja blokkolni a külső zajokat az eszköz, és megnyugtató hangokat lejátszani. Ezek a fülhallgató flash memóriájába vannak töltve. A hangerő, ébresztők és egyebek mobilos appról vezérelhetőek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.