Hirdetés

Felhagy az arcfelismeréssel a Facebook



|

A közösségi oldal anyacége drasztikus lépést jelentett be, még az arcokból felépített hatalmas adatbázis is törlésre kerül.

Hirdetés

A múlt héten bejelentett névváltoztatással a Facebook, vagyis immáron a Meta sikeresen terelte el a figyelmet a vállalat körüli botrányról, melyet még szeptemberben robbantott ki a cég belsős anyagait nyilvánosságra hozó egykori termékmenedzser, Frances Haugen.

A PR-katasztrófa azonban nem fog magától elmúlni, mivel a világ legolvasottabb híroldalai mind hozzáférést kaptak a Facebook-iratok néven emlegetett anyagokhoz, így Zuckerbergék további kínos leleplező cikkekre számíthatnak. Talán ezért is döntött úgy az anyacég, hogy megelőző csapásként visszavonulót fúj egy sokat vitatott kérdésben.

Hirdetés

A Meta (továbbra is "fb.com" címen elérhető) hivatalos blogján Jerome Pesenti, a cég mesterséges intelligenciáért felelős alelnöke közölte, hogy felhagynak a Facebookon az arcfelismerési technológia alkalmazásával. A felhasználók fizimiskáját rögzítő rendszert még 2010-ben vezette be a platform, a közösségi oldal ennek segítségével képes automatikusan megjelölni az ismerőseinket a fotókon.

A kezdetek óta fennálló adatvédelmi aggályok miatt a Facebook már 2019-ben finomította a megközelítését, így azóta csak azokat a személyeket jelölhette meg az algoritmus, akik erre engedélyt adtak. Most azonban teljesen kigyomlálják az eljárást a platformról, a Meta állítása szerint még az arcok adatbázisa is törlésre kerül.

"Leállítjuk az arcfelismerő rendszert a Facebookon. A szolgáltatásra feliratkozó személyeket a rendszer a továbbiakban nem fogja automatikusan felismerni a fotókon és a videókon, és több mint egymilliárd ember egyéni arcfelismerő sablonját töröljük."

- írja Pesenti blogposztja. A változtatás a vakokat segítő  Alt Text (AAT) funkciót is érinti, amely a jövőben így már nem lesz képes közölni, hogy kik láthatók a fotókon.

A hosszabb távú terveket illetően azonban a Meta továbbra is hasznos eszköznek tartja az arcfelismerést, ezért a vállalat nyitott a civil szervezetekkel és a hivatalos szervekkel folytatott párbeszédre a technológia felhasználási szabályainak kialakításáról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.