Hirdetés

Feljavította az összehajtható mobilját a Huawei



|

Kirin 990-es rendszerchipet és a P30 Pro csúcsmobilból ismerős kamerát kapott a felújított Mate X.

Hirdetés

Miután a Samsung kénytelen volt visszahívni a piacról a Galaxy Foldot, majd áttervezni egyes részeit, a Huawei is elhalasztotta a saját összehajtható mobiljának megjelenését, hogy strapabíróbbá alakítsa azt. A kínai cég szintén többször elhalasztotta a Mate X megjelenését, amely a jelenlegi állásfoglalás szerint novemberben jelenik meg. 

Hirdetés

Mi telt ilyen hosszú időbe a mérnököknek? A jelek szerint nem csak a minőséget javította fel a Huawei az egyes területeken, hanem magát a hardvert is frissítette

A Mate X így végül már a még be sem jelentett Kirin 990-es csúcslapkával debütálhat élesben. Ez az a chip, ami a közelgő Mate 30 és Mate 30 Pro mobilokban is benne lesz. Emellett a Mate 20 Pro készülékből ismert kamerarendszert is leváltották, a P30 Pro mobilban lévőre, vagyis az RGB-s fő szenzort RYYB-s szenzorra váltották. 

Összességében tehát úgy néz ki, megéri a várakozás, hiszen a Mate X időtállóbb hardverrel jelenik majd meg. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.