Hirdetés

Felrobbant Elon Musk rakétája, a Starship, de így is jelentős eredményt ért el



|

A SpaceX ismét új fejezetet nyitott az űrhajózás történetében.

Hirdetés

Nemrég számoltunk be róla, hogy ma felszáll a Starship, amellyel nem csupán a SpaceX-nek vannak hatalmas tervei a jövőre nézve, de a NASA-nak is. A Starshippel először a Holdra, majd a Marsra szeretnének eljutni, ami nem lehetetlen, köszönhetően annak, hogy hordozórakétája, a Super Heavy tolóereje közel kétszer akkora, mint bármelyik korábbi rakétáé az űrhajózás eddigi történetében. 

Musk már korábban kijelentette, hogy a legpesszimistább forgatókönyv szerint is tíz éven belül embert fognak juttatni a Marsra, előtte viszont még van egy kisebb cél: a NASA fogja a Holdraszállásokhoz használni a Starshipet, méghozzá ha minden jól megy, akkor már két év múlva. 

Hirdetés

Akárcsak a SpaceX többi rakétája, a Starship és a Super Heavy is többször felhasználható lesz, és utóbbi 33 hajtóművének köszönhetően 150 ezer kilogrammnyi hasznos terhet tudnak Föld körüli pályára állítani majd. Addig viszont még van mit csiszolni a technológián, ugyanis a mai teszt során bár a Starship kilövését siker övezte, amely hatalmas előrelépésnek számít, azonban a folyamat nem ment teljesen végbe. A Super Heavy által a levegőbe juttatott Starshipnek körülbelül 85 percébe került volna szinte teljesen megkerülni a Földet, hogy Hawaii partjainál a Csendes-óceánban landoljon, a hordozórakéta pedig a Mexikói-öbölben végezte volna. Végül másképp alakult, mivel a két fél nem vált szét, majd fel is robbantak, ahogyan alább ti is láthatjátok: 

De tekintve, hogy milyen fontos a Starship az űrhajózás szempontjából, és hogy már korábban is akadtak vele problémák (néhány nappal ezelőtt már megpróbálták elindítani, de egy hiba miatt leállították), nem meglepő, hogy nem ment zökkenőmentesen a teszt, viszont erre a SpaceX atyja, Elon Musk fel volt készülve: egy Twitter Space-es beszélgetés alkalmával azt mondta, hogy ha a kilövőállás nem semmisül meg, azt már győzelemnek tekintik, korábban pedig úgy saccolta, hogy 2023 végére fogják csak tudni Föld körüli pályára állítani az emberiség eddigi legnagyobb rakétáját. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.