Hirdetés

Filmes céget vagy játékkiadót vásárolhatna az Apple



|

Közel 250 milliárd dollár készpénze van az Apple-nek, a J.P. Morgan szerint pedig ideje lenne, hogy az óriás egy olyan nagyvadat zsákoljon be, mint a Netflix, vagy épp az Activision-Blizzard.

Hirdetés

A szakértők szerint az Apple-nél új korszak kezdődik: a cég működésének alapját jelentő termék, az iPhone ugyanis már nem megy olyan jól, mint eddig. Az iPhone 3G 2008-as érkezése óta óriási bevételeket hoztak az Apple-nek az aktuális okostelefonjai, a bevétel és a nyereség minden évben emelkedett. Ez a korszak azonban véget ért, és Tim Cook is elismerte már, hogy az Apple szenved a hosszabb frissítési ciklusok (készülékcserék) miatt. 

Hirdetés

Az Apple valószínűleg számított erre, és tudjuk, hogy egy ideje nagyon szeretné feltornázni a szolgáltatásokból származó bevételeit. Ez az Apple második legnagyobb és egyben a legnyereségesebb divíziója. Jövőre 50 milliárd dollárt akarnak összeszedni ebből. A legutóbbi negyedéves bevétel 10,9 milliárdos rekord volt, hála az Apple Paynek, az iTunesnak, az AppleCare-nek, az Apple Musicnak és az App Store-nak. 

A CNBC jelentése szerint a J. P. Morgan kiemelte, hogy az Apple-nek mostanra 250 milliárd dolláros készpénzállománya van, és ideje lenne egy komoly stratégiai bevásárlást megejtenie, amivel aztán nagyban növelhetné a szolgáltatásokból származó bevételeit. 

Samik Chatterjee szerint az Apple számára az egyik legjobb vétel a Netflix lenne. Úgy véli, hogy kisebb szereplőt nem lenne értelme felvásárolni, csak a legnagyobbat. Ráadásul a Netflix szereplésével az Apple bevételei szárnyalnának. 

Érdemes megjegyezni, hogy az Apple eddigi legnagyobb bevásárlása a Beats Audio volt 2014-ben, "mindössze" 3 milliárd dollárért. Egy 20 százalékos prémiummal számolva a Netflix 189 milliárdjába kerülne az Apple-nek, amire van pénze, és a bankok segítségével nem is annyira apadna meg a készpénzállomány. A Netflixet ráadásul könnyebb is lenne bezsebelni, mint az Amazon Prime-ot. Bár régóta pletykálnak az Apple saját videós streamingszolgáltatásáról, a J.P. Morgan szerint egyszerűbb lenne bevált szereplőt felvásárolni, mint az alapoktól kezdeni. Elvégre az Apple Music indításában is a Beats megvétele segített. 

A J.P. Morgan kitért arra is, hogy az Apple számára az is nagyszerű ötlet lenne, ha az Activision-Blizzard felvásárlásával a játékiparba is jobban belemászna. A Sonos is szerepelhetne a listán, de a Teslát és a Disneyt is rendre megemlítik. 

Viszont egyelőre mindez csak pénzügyi elemzők ötlethalmozása, mivel Chatterjee arról is beszélt: a vevői oldal is kell ahhoz, hogy egy ilyen üzlet megtörténjen, márpedig a Netflix ilyen alacsony prémiumért nem lenne eladó, tehát jóval többe kerülne, mint 200 milliárd dollár. Szóval ezek után marad a találgatás arról, hogy mi a fenét kezd az Apple a hatalmas készpénzállományával, és persze hogyan szeretné ismét "szexivé" felrotnászni saját renoméját? Mondjuk a kissé szarkasztikusabb hangok szerint ehhez nem vásárolni kéne, hanem inkább újra egy olyan előremutató eszközt piacra dobni, mint amilyen a maga korában az Apple II, az iPod vagy épp az első iPhone volt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.