Hirdetés

A pápa komolyabban szabályozná a mesterséges intelligenciát



|

Furcsa szövetséget kötött a Vatikán, új partnerei az IBM és a Microsoft.

Hirdetés

Bár a katolikus egyház már egyáltalán nem az a mindenható, politikát és gazdaságot egyaránt minden szinten befolyásoló tényező, mint amilyen mondjuk száz éve, vagy akár még régebben volt, még most is elég sokan hallgatnak arra, amit az aktuális vatikáni vezetés mond. Ferenc pápa amúgy is viszonylag aktívan nyilvánít véleményt a világi kérdésekben a migrációtól a háborúkig, most pedig fontos tech-kérdéseket érintett legfrissebb kinyilatkoztatásában.

Hirdetés

Többek között szót ejtett az automatikus arcfelismerő technológiákról, amelyek szerinte egyre nagyobb rizikót jelentenek a személyes adatokra és az egyén biztonságára. Emellett bővebben is foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a mesterséges intelligencia használata is különféle veszélyeket vethet fel, ezért minden ilyen technológiát használó eszköz és szolgáltatás esetén a lehető legnagyobb átláthatóságot, ellenőrizhetőséget sürget. Arra ösztönzi az újfajta rendszereket és megoldásokat tervező vállalatokat, hogy minden esetben csakis etikus célokra használjanak arcfelismerő, személyes adatokat használó, illetve mesterséges intelligenciára épülő újításokat, amelyeknek az emberi felhasználókat kell szolgálnia.

A pápa igyekszik lépést tartani a technológiai fejlődéssel olyan szinten is, hogy az efféle kinyilatkoztatásait nem csak hagyományos formákban teszi meg: az IBM és a Microsoft segítségét kérte abban, hogy egyrészt a dokumentum szakmaiságában, az általa felvetett kérdések gyakorlati jellegű lektorálásában közreműködjenek, valamint saját tevékenységük során terjesszék is az általa megfogalmazott irányelveket. A dokumentum nyíltan hozzáférhető, és vallási hovatartozás, hitbeli meggyőződés ide vagy oda, az egyházfő most valóban olyan területekkel kapcsolatban nyilatkozik, amelyek szabályozása a fejlődés gyorsasága miatt nem egyértelmű, és már mások is felemelték a szavukat ezekkel kapcsolatban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.