Hirdetés

Fizetett a Google az influenszereknek a pozitív véleményükért – alaposan megbüntették őket



|

A vád szerint a Google a véleményvezéreknek és az iHeartMediának is fizetett a pozitív megjelenésért.

Hirdetés

Miközben a technológia világa már javában a Google Pixel hetedik generációjával van elfoglalva, a hivatalos szervek még a Pixel 4-nél ragadtak le. Már nem a korszerűség tekintetében, hanem azért, mert friss vádak szerint a Google két éven át, 2019-ben és 2020-ban is fizetett bizonyos rádiós személyiségeknek, hogy pozitív véleményt fogalmazzanak meg az eszközeikkel kapcsolatban, majd az iHeartMediának is küldött egy kis pénzt, hogy ezeket véletlenül se felejtsék le sugározni a hallgatóknak.

Alapvetően nincsen azzal semmi probléma, ha egy márka fizet azért, hogy egy influenszer például egy adott mobillal jelenjen meg nyilvánosan és mindenféle jó dolgot mondjon róla. Ismerjük ezt már hosszú ideje, de mindig világossá is van téve, hogy ez reklám.

Hirdetés

Sajnos a Google ennél jobban be akarta magát biztosítani 2019-ben (és folytatták ezt 2020-ban is), ezért állítólag 2,6 millió dollárt fizettek az iHeartRadiónak, továbbá 2 millió dollárt hozzájuk kapcsolódó 11 kisebb adónak, hogy megtévesztő reklámokat sugározzanak a Pixel 4-ről. Az üzenetek megfogalmazásához influenszereket is felbéreltek, akik úgy dicsérték a Google mobilokat, hogy sosem használták azokat.

Az FTC, azaz a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és további hét állam most perbe fogta a Google-t és az iHeartMediát, akiknek az ügy rendezése érdekében 9,4 millió dolláros (ez 3,7 milliárd forint) bírságot kell fizetniük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.