Hirdetés

Fontos biztonsági frissítés érkezett a Windowshoz, érdemes mielőbb telepíteni



|

Komoly sebezhetőséget foltoz be a legújabb javítás, még a Windows 7 is érintett.

Hirdetés

Néhány napja járta be az internetet a Windows egy eddig ismeretlen sérülékenységének híre, amit a Sangfor kiberbiztonsági cég osztott meg a világgal.  A biztonsági rés az operációs rendszer Print Spooler nevű szolgáltatásában rejtőzik, és lehetőséget nyújt a hackereknek arra, hogy távolról futtassanak rendszerszintű jogosultságokat igénylő kódokat az áldozatok számítógépén.

A Microsoft gyorsan elismerte a PrintNightmare néven emlegetett sérülékenység létezését, amiről azt is közölték, hogy az összes Windows-verzióban megtalálható. A redmondiak már akkor jelezték, hogy dolgoznak a megoldáson, nemrég pedig elő is álltak a szükséges javításokkal.

Hirdetés

A biztonsági frissítést a Windows következő változataira adták ki: Windows Server 2019, Windows Server 2012 R2, Windows Server 2008, Windows 8.1, Windows RT 8.1, valamint a Windows 10 különböző verzióira. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Microsoft még a már tavaly óta nem támogatott, de milliók által használt Windows 7-re is előállt frissítéssel.

Az ígéretek szerint a javítás hamarosan befut a Windows Server 2012-re, a Windows Server 2016-ra, valamint a Windows 10 1607-es verziószámú kiadására is. A redmondiak vizsgálata arra jutott, hogy a programok telepítését és a számítógépen tárolt adatok módosítását is lehetővé tevő sérülékenységgel aktívan visszaélnek a hackerek, ami kimondottan nyomós érv a frissítés mellett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.