Hirdetés

Fontos frissítést kapott a Samsung Galaxy S10+



|

A kamera és az ujjlenyomat-olvasó finomhangolásán túl a Bixby-gomb átprogramozását is lehetővé teszi az új frissítés.

Hirdetés

A Samsung csúcskészülékeken lévő Bixby-gombot az utóbbi években folyamatosan kritizálták és haszontalannak tartották, leginkább azért, mert nem lehetett átprogramozni, és másra használni. A Samsung mindeddig nem adott hozzá további funkciókat, azonban ez a Galaxy S10 szériával megváltozott. 

Hirdetés

A Samsung immáron lehetővé teszi a Bixby-gomb átprogramozását, így az másra is használható. A döntés valószínűleg az utolsó pillanatban született, ugyanis a gyári szoftver erre még nem ad lehetőséget. Megérkezett viszont az első fontos frissítés, ami már igen. Tehát a március 8-i megjelenésre mindenki átállíthatja, hogy mit csináljon a Bixby-gomb. Nem kizárt az sem, hogy az addig boltokba kerülő eszközökön már gyárilag rajta lesz ez a frissítés. 

A felhasználók megadhatják majd, hogy a gomb egyszeri vagy dupla lenyomására mi történjen, azonban a kettőből az egyik mindenképpen a Samsung asszisztensének elindítását végzi majd el. A Samsung megígérte, hogy ez a testre szabási lehetőség a régebbi Galaxy eszközökre is megérkezik majd. 

A Galaxy S10+ frissítése emellett a kamera stabilitását és az ujjlenyomat-olvasó teljesítményét is tovább javította, sok más apróság mellett. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.