Hirdetés

Fontos mérföldkövet érhetett el az Apple AR/VR headsetje



|

Azt csiripelik a madarak, hogy sínen van a fejlesztés.

Hirdetés

Az Apple háza táján két állítólagos projekt is formálódik, melyekről ugyan már hosszú-hosszú évek óta megy a találgatás, ám eddig mégsem kaptunk róluk hivatalos megerősítést: az egyik az Apple elektromos autója, az Apple Car, a másik pedig az almás VR-headset.

Az utóbbi kapcsán sokáig az a szóbeszéd járta, hogy az idén fogják leleplezni a cupertinóiak, ám a megbízhatóbb elemzők közé sorolt Mark Gurman nemrég arról írt, hogy fejlesztési nehézségek miatt leghamarabb csak jövőre számíthatunk a bemutatóra. Most pedig egy ennek ellentmondó jelentés futott be.

Hirdetés

A pletyka elindítója ezúttal a koreai DigiTimes, amely azonban nem a legsikeresebb szivárogtatók táborát gyarapítja, szóval érdemes fenntartásokkal kezelni a továbbiakat. A beszállítói forrásokra hivatkozó lap úgy tudja, hogy az AR/VR headset már túl van a második fázisú mérnöki validációs teszteken (EVT 2), amik igazolják, hogy a prototípusok megfelelnek az Apple elvárásainak. A DigiTimes szerint ezért már az idei év végén debütálhat a régen  várt termék.

Van tehát két, egymással ellenkező jelentésünk, de az igazat megvallva ez nem számít rendkívülinek az Apple VR-pletykák kapcsán, így csak ismételni tudjuk magunkat: akkor lesz itt, amikor (és ha) itt lesz, minden más csak ködszurkálás. Az utóbbi idők legbiztosabb tippjének egyébként még az tűnik, hogy az App Store kódjában talált utalás alapján külön operációs rendszerrel érkezik az újdonság, amit realityOS-nek fognak hívni.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.