Hirdetés

Forró gőzfürdővé változtatott egy tavat a kriptobányászat



|

Az erőmű vezetője szerintem semmiféle jogszabályt nem szegnek meg, ettől persze a környezetrongálás nagyon aggasztó képet mutat.

Hirdetés

Az amerikai Seneca-tó fürdőző panaszkodni kezdtek, mivel a tó viza annyira felforrósodott, hogy elmondásuk szerint a szabadtéri pancsolás helyett akár egy klasszikus gőzfürdőbe is elmehetnének, a végeredmény ugyanaz lenne. A hirtelen változás mögött nem valamiféle fura természeti jelenség áll: egy közeli erőmű engedi a gépek hűtésére használt, felforrósodott vizet a tóba. 

Ebben a 2017 óta üzemelő erőműben összesen 8000 számítógép működik, ezeket pedig az NBC News beszámolója alapján minden jel szerint kriptobányászatra használják.

Hirdetés

Az óriási gépfarm hűtése a tóból nyert, majd oda visszaeresztett vízzel történik, így válik egyre forróbbá a Seneca-tó.

Azon pontok környékén, ahol visszaengedik a hűtővizet, nagyon magas a környező víz hőmérséklete is - a visszavezetett víz nyáron akár 42 Celsius-fokos is lehet az NBC News szerint. 

Az erőmű vezetője persze védekezik, szerinte minden törvényi előírást betartanak, a létesítmény pedig új munkahelyeket teremtett, és nem mellékesen meglehetősen nyereséges. A többi egyelőre csak járulékos veszteségnek tűnik...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.