Hirdetés

Elavult, de mégis közkedvelt technológiát hoz vissza a Fuji



|

Ha azt hinnénk, a hagyományos, filmes fényképezés halott, bizony tévedünk. És még ezen belül is van olyan technológia, amelyen már rég túllépett a világ, aztán kiderült, hogy mégsem.

Hirdetés

A 70-es, 80-as években született olvasók még emlékezhetnek arra a korszakra, amikor a fényképek nagy része fekete-fehérben készült el, egész egyszerűen azért, mert ez volt a legolcsóbb megoldás, a színes filmeket csak a legfontosabb alkalomra tartogattuk. Ehhez képest ugyebár mostanában már a filmes fotózás is elavultnak tűnhet (sőt, az amatőr fotósok számára már a fényképezőgép funkcióját is átvették a mobiltelefonok). Szóval azt hihetnénk, hogy analóg téren nem igazán lehet újat (vagy inkább régi-újat) mutatni, de ez nagy tévedés.

Hirdetés

A Fujifilm például bejelentette, hogy visszahozza fekete-fehér filmjét, amit pedig az idők szavára hallgatva bő egy éve egyszer már nyugdíjazott. A sajtóközlemény szerint a Neopan 100 Acros II azért kerül újra a boltokba, mert a visszajelzésekből az derült ki, hogy az ezredfordulós és a Z-generáció tagjai igencsak rajonganak érte. Aki nem ismerné, annak érdemes tudni, hogy az Acros az analóg szegmensben csúcskategóriának számító brand a Fujifilmnél, és leginkább az X-sorozatú eszközökben használták. 

Az Acros II a jelenlegi információk szerint 35 és 120 mm-es formátumban lesz majd kapható, ráadásul a kivezetett előző generációhoz képest finomabb, és élesebb képek készítését teszi majd lehetővé. A forgalmazás ősszel kezdődik, de akkor még csak Japánban, és a gyártó az érdeklődés tükrében dönt arról, hogy más piacra is bevonul-e. A filmes fotózás rajongóinak mindez elég jó hír, hiszen szinte már csak a Fujifilm maradt meg ebben a szegmensben, illetve a termékek árai is meredeken íveltek felfelé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.