Hirdetés

Furcsa döntést hozott az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Redditen terjedő pedofil képek ügyében



|

Egy hónapon belül ez a harmadik hasonló eset.

Hirdetés

Az USA Legfelsőbb Bírósága (Superme Court of the United States - SCOTUS) elutasította egy fellebbezés meghallgatását, abban a perben, amelyet a Reddit ellen indítottak, miután kiderült, hogy a közösségi fórumon meglehetősen sok, szexuális jellegű kép kering, amely kiskorúakat ábrázol. Az eset azért is különösen érdekes, mert a Reddit épp most két hete tette lehetővé a szexuális tartalmú képek közvetlen feltöltését.

A SCOTUS keddi döntésével helybenhagyott egy korábbi, alacsonyabb szintű bírósági döntést, amely szerint a Redditet nem lehet felelősségre vonni az üggyel kapcsolatban, mivel nem a cég, hanem annak felhasználói töltötték fel a platformra a kérdéses tartalmakat.

Hirdetés

Samir Jain, a Center for Democracy & Technology nevű szervezet alelnöke elmondta, hogy ezzel a döntéssel a SCOTUS azt jelezte, hogy az Egyesült Államok Kongresszusának kellene igazságot tennie a kérdésben, a megfelelő törvényhozási háttér megteremtésével.

A Reddit elleni pert egy neve elhallgatását kérő nő, illetve olyan szülők indították, akiknek a gyerekéről felkerültek fotók a közösségi fórumra. Az ismeretlen nő szerint róla olyan képek kerültek fel a Redditre, amelyeket egy volt barátja készített róla, 16 éves korában.

A nő szerint a Reddit moderátorainak több napig is eltartott, mire törölték a képeket az oldalról és letiltották a férfit, aki engedély nélkül osztotta meg a képeket a világgal. Emiatt a sértett arra kényszerült, hogy saját maga monitorozzon 36 olyan alfórumot, ahol a képeket korábban közzétették.

Az érintett ügyvédei szerint a Reddit tétlensége miatt az ügyfelüknek órákon át kellett keresgélnie a legsötétebb és legaggasztóbb tartalmak között, mire megtalálta a fiatalkorú önmagáról készült fotókat, majd külön küzdelmet kellett folytatnia a Reddit moderátoraival, hogy elérje a képek törlését.

A SCOTUS döntésével egy 1996-os bírósági döntést hagyott helyben, amely megvédi az online platformokat a perektől, a felhasználóikra hárítva a felelősséget a feltöltött tartalmakért.

A felperesek szerint azáltal, hogy a Reddit reklámbevételekre tesz szert a fórumai használatából, a fiatalkorúakat ábrázoló, szexuális tartalmú képekkel a prostitúció bizonyos formáját valósították meg. Aszerint a bíró szerint azonban, aki még a SCOTUS előtt tárgyalta az ügyet, a sértettek nem tudták bebizonyítani, hogy a Reddit aktív résztvevője lenne a prostitúció szervezésének. A cég nem reagált a témával kapcsolatos újságírói megkeresésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.