Hirdetés

Gondok lehetnek az iOS 16 fejlesztésével



|

Egyes források szerint az Apple nem halad túl jól az iOS 16 fejlesztésével.

Hirdetés

Izgatottan várjuk, hogy június 6-án végre elkezdődjön az Apple fejlesztői fóruma, ahol rendszerint a megnyitón bemutatják az új operációs rendszereik, így az iOS, az iPadOS, a MacOS és a többi újdonságait. Ugyan azzal kapcsolatban nem merült fel kétely, hogy tényleg megmutatják-e a WWDC elején az iOS 16-ot, annak fejlesztése azonban valószínűleg nem úgy halad, ahogy azt korábban szerették volna.

A mindig jól informált Mark Gurman írta meg a Twitteren, hogy értesülései szerint az Apple el van maradva a korábbi tervektől. Korábban megszokhattuk, hogy minden nagy frissítés bevezetésekor a második fejlesztői bétával együtt érkezett meg az első nyilvános verzió is, ez azonban most csúszni látszik.

Hirdetés

A hírek szerint a publikus tesztverziót most a harmadik béta mellé időzítik, aminek nemes egyszerűséggel az az oka, hogy az iOS 16 túlságosan sok hibát produkál ahhoz képest, hogy milyen közel van a bemutató napja.

Gurman hozzáteszi, ettől függetlenül nincs semmilyen jelentős fennakadás, szóval könnyen lehet, hogy utolérik magukat a fejlesztők, és végül semmit nem érzünk majd meg a korai fennakadásból.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.