Hirdetés

Gondosan kiszámított pofonokat kap az Apple Watch az okosóra új reklámjában



|

Tényleg Apple Watch Series 7 kell annak, aki strapabíró órát akar?

Hirdetés

A szeptember közeledtével a keményvonalas rajongók fantáziáját már inkább az Apple Watch következő generációja, a pletykák szerint egy új SE-kiadás társaságában érkező Series 8 mozgatja, a cupertinóiak viszont nagyon szeretnék, ha minél kevesebben halogatnák a vásárlást, és inkább elkapkodnák a tavaly piacra dobott Series 7 készleteit.

Így aztán az almás cég most egy vadonatúj reklámmal ösztönözni a beruházást, amely az óra sérülékenységétől tartó ügyfelek pénztárcájához igyekszik utat találni.

Hirdetés

A másfél perces hirdetésben Jack White "Power of My Love" című számára kínozzák az okosórát vízzel, sárral, porral és esésekkel, de még az olyan rendhagyó behatások is feltűnnek a repertoárban, mint a nyalakodó kutyanyelv és a rossz helyre került esküvői torta. Arra persze mindvégig vigyáztak a filmesek, hogy az Apple Watchnak ne kelljen igazán komoly próbákat kiállnia, hiszen az üzenet lényege itt inkább az, hogy az óra képes túlélni a mindennapok átlagos kihívásait.  

És hát szerencsésebb is ez így, hiszen nagy tévedés lenne strapaóraként értelmezni az Apple 160 ezer forintos csuklószámítógépét, arra még mindig ott az elpusztíthatatlan Casio F-91W, amely jóval olcsóbban kínálja a tényleges örökkévalóságot, vagy legalábbis valami ahhoz nagyon közelit. A jövőt illetően viszont a Bloomberg házi bennfentese, Mark Gurman márciusban arról írt, hogy az idén kaphatunk egy megerősített almás órát, kifejezetten sportolásra és szabadidős tevékenységekre tervezve.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.