Hirdetés

A Google Asszisztens ezentúl még könnyebben felismer



|

A módosításoknak hála a Google-féle hangasszisztens sokkal hatékonyabban tudja majd azonosítani a hangja alapján azt az embert, akivel épp beszélget.

Hirdetés

A Google úgy döntött, hogy akkor is könnyen elérhető, személyre szabott találatokat akar biztosítani a Google Asszisztens segítségével, ha valaki több másik emberrel osztja meg a készülékét. Éppen ezért frissítette a hangasszisztens Voice Match nevű funkcióját. A Google Asszisztens a módosításoknak köszönhetőek sokkal pontosabban tudja majd azonosítani a hangja alapján azt az embert, akivel épp beszélget. A funkció segít abban, hogy az asszisztens megtanulja egyből felismerni valakinek a hangját. 

Hirdetés

Az új verzió ennek pontosságát javítja, a beállítás során nem csak azt kell mondogatni, hogy "Hey Google", hanem teljes mondatokat, kérdéseket is kér a rendszer a hatékonyabb felismerés érdekében. 

A mostani változtatás egy másik érdekes funkcióval együtt érkezik. A Google ugyanis nemrég tette lehetővé az érzékenység beállítását, vagyis az Asszisztens a jövőben könnyebben vagy akár nehezebben aktiválható is lehet. Minden attól függ, hogy a felhasználó mit szeretne, mennyire gyakran szólaljon meg a hangasszisztens. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.