Hirdetés

A törökök elveszítették a Google mobilszolgáltatásait



|

A Google mobilszolgáltatások támogatását többé egyetlen török piacra szánt androidos okostelefon sem élvezheti.

Hirdetés

A Google bejelentette, hogy többé egyetlen török piacra szánt okostelefonra sem nyújt majd támogatást a GMS-hez, vagyis a Google-féle mobilszolgáltatásokhoz. Itt nem csak a helyi gyártókra kell gondolni, hanem minden egyes készülékre, ami az országban megjelenik, bármelyik gyártótól. És ezúttal még csak nem is Amerika és Kína kereskedelmi háborúja van a háttérben. 

Hirdetés

Az eddig piacra került modellek továbbra is működnek majd, akárcsak világszerte a meglévő Huawei mobilok. A törököknél azonban még szigorúbb a Google, oda többé rendszerfrissítést sem ad ki, ami nagy gondot okozhat a törököknek. 

Az ügy azzal kezdődött, hogy az orosz Yandex panaszt tett, amely szerint a Google változtatásai miatt már nem lehet módosítani az alapértelmezett keresőmotort. A török versenyhivatal a Yandex oldalára állt, és 17,4 millió dollárra büntette a Google-t. A Google változtatott, a törökök nem voltak elégedettek, és a megoldásig a napi bevétel 0,05 százalékát akarták büntetés formájában beszedni. 

A Google eközben nyomást gyakorol a török kereskedelmi miniszterre és a versenyhivatal vezetőjére, hogy változtassanak a döntésükön. Egy másik török vizsgálat szerint a Google visszaélt a vezető szerepével a keresés és reklám piacán, hogy a saját szolgáltatásait helyezze előtérbe a helyi megoldásokkal szemben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.