Hirdetés

Hajléktalanokkal tesztelték a Google arcfelismerőjét

|

Megint személyes adatok miatt szorul a Google: igaz, most egy alvállalkozójuk használt megkérdőjelezhető módszereket.

Hirdetés

A telefonok arcfelismeréses aktiválása ugyan nem újkeletű dolog, de a módszert azért folyamatosan finomítani, pontosítani kell. A Google még júliusban közölte is, hogy amerikai nagyvárosokban önkéntesek segítségével igyekeznek még jobbra faragni a Pixel 4 telefonok biometrikus azonosítási szolgáltatását. Most azonban kiderült, hogy kissé furcsán sikerült mindezt véghezvinni.

Hirdetés

A New York Daily News tudósítása szerint a Google egyik alvállalkozójáról kiderült, hogy eléggé "megúszósan" próbált önkénteseket találni arra, hogy az arcukkal tesztelhessék a funkciót. Az eredeti, hivatalos módszer az lett volna, hogy 5 dolláros ajándékutalványokat ajánlanak fel a vállalkozó kedvűeknek, akik ezért cserébe hagyják, hogy a telefonban is használt arcfelismerő rendszer rögzítse a fizimiskájukat többféle szögből, és ehhez írásban is hozzájárulnak. A beleegyezés szövegében ott figyelt az is, hogy az adatokat kizárólag a fenti feladatra használják, majd a konkrét fotókat törlik és nem adják ki senki másnak.

Viszont most az derült ki, hogy a Randstad nevű külsős cég először tanulókat próbált tömegével becsábítani egy-egy kísérletre, akik egy része életkoránál fogva önállóan nem is adhatott volna beleegyező nyilatkozatot. Aztán pedig mással próbálkoztak: hajléktalanokat szólítottak le és az ő arcukat használták a tesztre, méghozzá úgy, hogy a legtöbb résztvevőnek semmilyen szinten nem jelezték, mi történik a rögzített arcképükkel és pontosan mire is jó ez az egész folyamat. Ez pedig ugyebár komoly személyiségi jogi kérdéseket vet fel.

A cég egyik volt alkalmazottja beszél a cikkben arról, hogy azért váltottak hajléktalanokra, mert "ők valószínűleg nem kérdezősködnek és utólag sem beszélnek az egészről". Egyeseknek azt mondták, egyfajta "szelfis játékhoz" keresnek embereket, majd a kezükbe adták a telefont és csak annyit mondtak nekik, hogy játsszanak vele 5-10 percig, aztán kapnak egy 5 dolláros kupont. Volt, akit konkrétan azzal hálóztak be, hogy egy helyi törvényre hivatkoztak, amely szerint minden 10 dollár alatti ajándékutalványt készpénzre lehet váltani.

A Google állítólag semmit nem tudott a fenti, visszás tesztelési módszerekről, ők csupán annyit kértek az alvállalkozótól, hogy igyekezzen nem csak fehérbőrű alanyokkal dolgozni, hogy az arcfelismerő mindenféle rasszt ugyanúgy kezelni tudjon. A cég pedig a jelek szerint úgy vélte, a hajléktalanok között úgyis sok afroamerikai van, akiket könnyen bepalizhat anélkül, hogy bonyolult papírozásra és magyarázatra lenne szükség. Hivatalos választ egyelőre sem a Google, sem a Randstad nem adott az újságírók megkeresésére, és bár az ügy nem köthető közvetlenül a Google-höz, azért az óriáscég renoméjának biztosan nem tesz jót ez az újabb eset.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár