Hirdetés

Grogu kódnéven készülhet a Google saját Bluetooth-követője



|

Szivárgások árulkodnak róla, hogy a Google is előállhat egy AirTaghez hasonló Bluetooth-követővel.

Hirdetés

A Bluetooth-alapú követőkütyük nem számítanak friss találmánynak, elég csak a Tile nevű amerikai cégre gondolni, amely már több mint egy évtizede kínál ilyen megoldásokat, a kategória azonban csak azt követően kapott nagyobb figyelmet, hogy 2021-ben a Samsung (SmartTag) és az Apple (AirTag) is előállt a saját variánsaival.

A Google kapcsán ugyancsak 2021-ben röppent fel először a pletyka, hogy a keresőóriás egy saját eszközkeresési platformmal állhat elő az Apple-féle Lokátor mintájára, egy friss szivárgás pedig most arra utal, hogy ebben is helyet kaphat egy AirTag-szerű kütyü.

Hirdetés

Mishaal Rahman a Bluetooth-kiegészítők gyors csatlakoztatásáért felelős Google Fast Pair szolgáltatás fejlesztői konzoljában szúrta ki, hogy a választható eszközök között már egy "Locator tag" nevű hardvertípus is szerepel. Rahman sietett leszögezni, hogy ez önmagában csak arra utal, hogy a szolgáltatás támogatni fogja a követőket, egy másik szivárogtató szerint viszont ennél többről van szó.

A Pixel eszközök kapcsán már korábban is többször "jósoló" Kuba Wojciechowski Rahman posztjához fűzve osztotta meg, hogy értesülései szerint a Google egy saját követőn dolgozik, amely A Mandalóri című Star Wars-sorozatból ismert Groguról kapta a kódnevét, és egyaránt támogatja a BLE (Bluetooth Low-Energy), valamint az UWB (Ultra-Wideband) technológiát.

A követőért állítólag a Nest csapata felel, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy a Nest termékcsalád részeként kerül majd piacra. A megjelenési dátumot illetően Wojciechowskinak nincsenek információi, de ő személy szerint arra tippel, hogy a május-június környékén esedékes I/O fejlesztői konferencián fogják bejelenteni, a rajtját pedig az ősszel érkező Pixel mobilokhoz igazítják.

A szivárogtatóról tudni kell, hogy volt már rá példa, hogy beletrafált a Google terveibe, így könnyen meglehet, hogy valóban létezik a rejtélyes Bluetooth-tracker.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.