Hirdetés

Gyógyszerdílerekkel köti össze a kiskorúakat az Instagram



|

Egy friss kutatás szerint a közösségi oldal még segíti is az illegális kereskedők és a felhasználók egymásra találását.

Hirdetés

Az Instagram körül szeptember óta áll a bál, amikor is kiszivárgott a cég belsős vizsgálata, amely a közösségi oldal kiskorú felhasználók lelki egészségére gyakorolt káros hatásairól árulkodott. A The Wall Street Journal hasábjain közölt anyag komoly felháborodást váltott ki, a platform vezetőjének, Adam Mosserinek pedig nemrég a Kongresszus előtt is be kellett számolnia a tervezett ellenlépésekről.

A jelek szerint viszont bőven akadnak még darazsak ebben a fészekben, egy friss kutatás ugyanis arra mutatott rá, hogy az algoritmusok simán összekötik az instázó tiniket az illegális gyógyszerkereskedőkkel.

Hirdetés

A Tech Transparency Project (TTP) által készített jelentés szerint az Instagram nem próbálja megakadályozni, hogy a tinédzserek gyógyszerekhez köthető keresőszavakat használjanak. A kutatásban részt vevő szakemberek négy fiókkal (13, 14, 15 és 17 évesnek adva ki magukat) vizsgálták a témát, és egy esetben még arra is volt példa, hogy az írás elkezdésekor az alkalmazás automatikusan kitöltötte a "buyxanax", azaz a Xanax vásárlása kifejezést.

Az sem kevésbé aggasztó, hogy a kiskorú fiókokkal gond nélkül be lehet követni a dílerek profiljait, az egyikről még egy privát üzenet is érkezett az elérhető ajánlatokkal. Ha pedig a kísérletben szimulált felhasználók nagy érdeklődést mutattak a téma iránt, az algoritmus maga tett javaslatokat a hasonló fiókok (pl. egy Aderall nyugtatót áruló oldal) követésére.

A TTP ezek mellett arra is rámutatott, hogy az Instagram meglévő tiltásai sem működnek valami jól. A közösségi oldalon például nem lehet az #mdma (az ecstasy hatóanyaga) hashtagre keresni, ám amikor a kutatók erre tettek kísérletet, a rendszer feldobta helyette a #mollymdma hashtaget. Ez azt jelenti, hogy aki akarja, az minimális módosításokkal megkerülheti a szabályokat, az alkalmazás pedig még népszerűsíti is az ilyen tartalmakat.

Az utóbbi kapcsán az Instagram azt ígérte, hogy felülvizsgálja a hashtageket, a Tech Transparency Project kutatásából viszont úgy tűnik, hogy ennél jóval mélyebben gyökereznek a problémák.   

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.