Hirdetés

Ha állami támogatásból lecserélnéd régi mobilodat, most már ne várj vele többet



|

A végéhez közeledik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilkészülék-csere támogatási programja.

Hirdetés

Még 2021. októberében jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy mobilkészülék-csere támogatási programot indít a lakosság számára. Akik jogosultak voltak az igénybevételére, első körben 20 ezer forintot kaptak készülékenként, ha korszerűbb, 4G-s vagy 5G-s modellt vásároltak egy megadott értékhatáron (120 ezer forint) és határidőn belül. Utóbb az NMHH mind az említett határidőt, mind az értékhatárt, mind pedig a támogatás összegét módosította, így az új szabályok értelmében már 40 ezer forinttal segítette a készülékcserét.

A NetreFel! program keretében már közel százezren jutottak új mobiltelefonhoz, ám vészesen közeleg a támogatási időszak vége (március 31.), ezért akinek a 2G-s vagy 3G-s készüléke megérett a cserére, annak nem érdemes sokáig tétováznia.

Hirdetés

A 40 ezer forintos támogatáson túl a 3G-s hálózat lekapcsolása is indokolttá teszi a megszokott és megszeretett mobil felváltását egy újabb modellel, mert a Magyar Telekom már tavaly teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan számolja fel a sajátját. Ezzel párhuzamosan zajlanak és 4G-s és 5G-s hálózatfejlesztések, az NMHH programja pedig a felhasználóknak segít az átállásban, akik így továbbra is élvezhetik a mobilinternetezés minden előnyét.

Mint arra Vári Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet, a készülékcsere lehetőségével élők 60 százaléka elmúlt már 45 éves, azaz a digitálisan több kihívással küzdő, idősebb korosztályokból kerülnek ki. Megfogalmazása szerint nekik különösen nagy segítséget nyújtott a program, melynek részleteiről a netrefel.hu/keszulekcsere-tamogatas weboldalon lehet tájékozódni. Aki pedig a biztonságos internetezés szabályai felől érdeklődne, esetleg a digitális világ nyújtotta előnyökről szeretne többet tudni, annak a digipedia.hu edukációs oldalt érdemes felkeresnie.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.