Hirdetés

Ha már mobiltelefon kell a gyereknek, milyen tarifacsomagot érdemes választani?



|

Előbb vagy utóbb minden szülő életében eljön a pillanat, amikor gyermeke okostelefont szeretne. Ilyenkor nemcsak telefont, mobiltarifát is választani kell.

Hirdetés

Az alábbi szolgáltatói csomagok és árak idővel változhatnak, ezt vedd figyelembe a cikk olvasásakor.

Első körben alaposan át kell gondolnunk, pontosan milyen elvárásaink vannak. Nyilván szeretnénk elérni a gyermekünket, valamint jó lenne, ha ő is fel tudna hívni minket bármikor (például ha a dugó miatt nem érünk oda időben az iskolához).

Emellett azonban több más dolgot is szem előtt kell tartani: a gyermek életkorából, érettségéből, megbízhatóságából eredő sajátosságokat, sőt még azt is, hogy a családban milyen kommunikációs formákat részesítünk előnyben. Ez utóbbi nagyban befolyásolhatja például azt, hogy a csomagban foglalt adat vagy hívásmennyiség a fontosabb.

Hirdetés

Előfizetés vagy feltöltőkártya?

Erre a kérdése nem lehet egyértelmű választ adni, hiszen mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai is. A feltöltőkártyás megoldás előnye az egyszerűség és az, hogy nem kell aggódni a költségek miatt: gyermekünk csak annyi pénzt tud eltelefonálni és/vagy -internetezni, amennyit feltöltünk a kártyájára. Ugyanakkor a feltöltőkártya problémás lehet, ha a gyermek telefonálni szeretne, de elfogyott az egyenleg.

Az előfizetés előnye, hogy a szolgáltatók többségénél van családi csomag, amely kedvezményeket nyújt a családtagok számára; ez nemcsak kedvezőbb havidíj lehet, hanem például az is, hogy a családon belüli beszélgetésekért nem kell fizetni. Az előfizetésnek ugyanakkor megvan az a hátránya, hogy - a korlátlan csomagokat kivéve - a költségeket nem feltétlenül tudjuk kontroll alatt tartani.

Beszélgetés vagy inkább adat?

A feltöltőkártyák esetében a feltöltött keret terhére alapesetben csak hívásokat tudunk lebonyolítani, ha adatot is szeretnénk, akkor azt külön kell megvásárolni. Adatjegyet vehetünk egyszeri alkalomra vagy akár úgy is, hogy az minden hónapban megújul.

Ezzel szemben az előfizetési csomag havidíja tartalmaz valamennyi beszélgetést és adatot is - elsősorban aszerint érdemes választani, hogy a két kommunikációs forma közül melyik a fontosabb. Valószínűleg nagy titkot nem árulunk el azzal, ha azt mondjuk, hogy a gyerekek számára - főleg 12 éves kor felett - sokkal fontosabb az adat, hiszen a Facebook, az Instagram, a YouTube és a különféle üzenetküldők internetkapcsolatot igényelnek.

Egy dolog biztos: a hangalapú szolgáltatások megbízhatósága jobb, arra tehát mindig ügyelni kell, hogy telefonálni lehessen. Ráadásul vészhelyzetben nagyobb eséllyel telefonálhatunk, mint kommunikálhatunk az interneten.

Szintén mindhárom szolgáltatónál van lehetőség arra, hogy családi csomagot vagy csoportos előfizetést válasszunk. Ebben az esetben kedvezőbb havidíjat és/vagy több ingyen percet, esetleg adatot és/vagy csoporton belüli ingyenes beszélgetést kaphatunk.

A szolgáltatók kínálatából

A szolgáltatók kínálatában válogatva a Telekom ügyfelei a szokásos rendszerben állíthatják össze tarifacsomagjaikat; előfizetésnél külön választható a csomagban foglalt beszélgetés és adatmennyiség, az ár pedig e két paraméter függvénye. A Mobil S csomag 50 perc beszélgetéssel és 4 GB adattal havi 3390 forinttól elérhető, 37 forintos percdíj mellett. Ha korlátlan adatot szeretnénk, akkor az 5800 forinttal kerül többe havonta. A Telekomnál kettő vagy több előfizetés esetén 15-30 százalék kedvezmény jár. A Domino feltöltőkártyás csomagban 25 forint a percdíj, a net pedig külön vásárolható meg - 1, 3, 5, 15 GB és korlátlan adat érhető el változó felhasználási időtartam mellett.

A Telenornál a családi csomagok között kettő is van, amelyet diákoknak találtak ki: a Junior havi 4490 forintért a családon belül korlátlan beszélgetést nyújt, másokkal pedig 25 forintért beszélhetünk percenként. A csomagban 5 GB adat van. A Teen tarifa 5990 forintért csoporton belül korlátlan beszélgetést nyújt, másokkal pedig a 120 ingyen perces keret lemerülését követően 40 forintos percdíjat kapunk. Ennek a csomagnak a fő vonzereje az, hogy az adatkeret (belföldön) 100 GB. Cserébe korlátlan adat opció viszont nincs. (A Telenor árai készülékvásárlás nélkül értendők, készülékkel a havidíj magasabb.) A normál csomagok közül a Telenor XS+ a legolcsóbb, amely 3990 forintért 100 perc beszélgetést és 3 GB adatot biztosít. A Telenornál a kártyás tarifa szintén 25 forintos percdíjjal működik, az adatot pedig külön kell megvásárolni - a legnagyobb adatjegy kártyásoknak 5 GB, viszont van olyan opció, amivel 30 napra a közösségi appok számára korlátlan adatot vásárolhatunk.

A Vodafone-nál a Family szolgáltatás 2-6 előfizetésnél vehető igénybe, a kedvezmény mértéke pedig az előfizetések számától és típusától függ - konkrét árat viszont sajnos így nagyon nehéz mondanunk, mert ugyanarra az előfizetésre a családi csomagban lévők számától függően 2000, de akár 6000 forint kedvezmény is járhat. A RED Free például alapesetben 10 990 forint havonta, de ha harmadik előfizetésnek vásároljuk, akkor a családi konstrukció keretén belül akár 4990 forint is lehet a havidíja - és ezért cserébe korlátlan beszélgetés, valamint 10 Mb/s-os sebességgel korlátlan net is jár. A szolgáltató legolcsóbb csomagja havi 2990 forintért 100 belföldi percet (aztán 40 forintos percdíjat), valamint 2 GB adatot tartalmaz.

A Vodafone feltöltős csomagja, a TUTI+ 19 forintos percdíjjal működik, a netet pedig 1, 3, 5, 10 és 500 GB-os kerettel lehet megvásárolni, 30 napos érvényességi idővel. Az 500 GB-os csomag ára 7990 forint alkalmanként.

Végül meg kell említenünk a Digi csomagját is, ami nagyon vonzó. Feltöltőkártyás opció nincs, viszont 1500 forintért cserébe vagy 15 GB adatot és 200 perc belföldi hívást, vagy 30 GB adatot kínál a havidíjas szolgáltatás. A hívás saját hálózaton belül ingyenes, minden más irányba is csupán 4 forint percenként. Nincs hűségidő sem, viszont a szolgáltató lefedettsége még nem tökéletes, és a net sem a leggyorsabb (legfeljebb 29,3/11,2 Mb/s).

Különleges igények

Nem árt arra sem odafigyelni, hogy a telefonon milyen szolgáltatásokat szeretnénk használni. A Microsoft Family például képes arra, hogy automatikus értesítést küldjön, ha a gyermek megérkezik reggel az iskolába, délután pedig edzésre. Megnyugtató tudni ezt a szülő számára - azt viszont vegyük figyelembe, hogy egy ilyen követést nem illik használni a gyermek tudta nélkül. Az aktuális pozíciót egyébként nemcsak a Microsoft Family, hanem például a Google Maps is tudja jelezni. Ezekben a szolgáltatásokban közös, hogy internetkapcsolat szükséges a működésükhöz. Ha a családnak van közös chatcsoportja, naptára, jegyzetei stb. - ebben az esetben fontos lehet, hogy az adatok ne csak az otthoni Wi-Fi-n frissüljenek.

Amennyiben az adatforgalom a fontos, érdemes megnézni azt is, hogy az adott szolgáltató kínálatában van-e olyan csomag, amely bizonyos típusú adatforgalomra kedvezményt kínál - a Telenornál, a Telekomnál és a Vodafone-nál is találunk olyan opció(ka)t, amely(ek) a csevegésért és vagy a Facebook/Instagram-használatért nem számít(anak) fel adatot. A pontos feltételeket itt is át kell tanulmányozni, ebből derül ki, hogy pontosan melyik szolgáltatásokat használhatjuk "ingyen".

Arra fontos még kitérni, hogy a netsemlegesség elve miatt ezeket az ingyenes szolgáltatásokat is csak akkor használhatjuk, ha legalább minimális adatkerettel rendelkezünk.

Ez szavatolja a tisztességes versenyt, vagyis azt, hogy például a Facebook nem kerül előnybe versenytársaival szemben.

Ezen kívül is számos érdekes cikk vár még rád, ha beszerzed a 2021/08-as PC World magazint, ráadásul remek teljes verziós programokat és értékes PC-játékot kapsz ajándékba, ha így teszel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.