Hirdetés

YouTube-on tér vissza Hajós András



|

A népszerű dalszerző használja és érti a technológiát, de nem tartozik a leglelkesebb apostolai közé. A Dalfutár a népszerű videómegosztón indul újra.

Hirdetés

Elsőként az Emil.RuleZ! frontembereként robbant be a köztudatba Hajós András. A popzenekarnak olyan slágereket köszönhetünk, mint a "Zazie az ágyban", a "Hello, tourist" vagy éppen "A lány, aki csak derékig látszik". Az ezredfordulót követően több, kritikailag sikeres tévéműsort is indított, elsőként a TV2-n Magánszám, majd a Viasaton Késő este Hajós Andrással címmel. Ugyanakkor az RTL Klub Heti Hetes műsorának is állandó vendége volt, és hozzá fűződik még a Benne leszek a tévében és a Dalfutár című műsor. A szociológus végzettséggel rendelkező András idén tölti be az ötvenedik életévét, két gyermeke (Artúr és Aliz) egyaránt országos bajnok strandröplabdában. A dalszerzőt a technológiához fűződő viszonyáról kérdeztük.

PC World: Ha rákeresünk a Google-ben a nevedre, az automatikusan megjelenő kiegészítés-javaslatokból az derül ki, hogy az internetezők leginkább a családodra kíváncsiak. Ez meglep?

Hajós András: Annyira nem, mert az embereket főleg a bulvár érdekli, és mert nagyon keveset mutogattam őket; ha jobban belegondolok, azt hiszem, soha. Most nyáron tettem ki életükben először képet a gyerekeimről, 19 és 17 évesen, mert mindketten strandröplabda magyar bajnokok lettek. Abban hiszek, hogy mindenki saját teljesítménnyel legyen látható. Húsz év alatt persze csomó felkérés érkezett tévéből, újságoktól, ezeket mindig elhárítottam. Hüledezve nézem ismert barátaimat, ahogy gond nélkül belevideóznak kiskorú gyerekük magánéletébe, majd saját népszerűségükért és reklámcélokra felhasználják. Most megmondom, hogy ezek a gyerekek pont annyit fognak pszichológusra költeni majd, mint amennyit most a szüleik kaszálnak rajtuk.

Meglehetősen aktív vagy a Facebookon, ami az Instagram-profilodról kevésbé mondható el.

A Facebookon sem vagyok aktív. Szerintem a hozzáállásomat tanítani lehetne a "hogyan ne csináld" kurzuson. Egyszerűen nem érdekel; tudomásul vettem, hogy ma ez megy, de idegesít. Négy ismerősöm van, és a legtöbb barátomnak még sose jártam az oldalán. Instára megpróbáltak felkényszeríteni a kollégáim az ügynökségemnél, de két hét alatt behánytam. Engem idegesít, hogy érdektelen dolgokat felfilterezzek, és rányomjam a hazugságfüggő emberekre, hogy kövessenek. Kétféle ember van ma: aki nézi, ahogy mások élnek, meg akik élnek. Én valódi élményeket gyűjtök, amik azáltal az enyémek, hogy senki nem tud róluk. Félreértés ne essék, nem maradi vagy buta vagyok. Mindent tudok ezekről a felületekről, és tisztában vagyok a súlyukkal. Nem vagyok netnomád, sőt a saját kreatív ügynökségünkben, a Lunatics Csoportban sales-digitalizációs, bigdata storytelling vagy éppen gamifikált interaktívmarketing-projekteken dolgozunk.

De szerintem, ami ma a social médiában zajlik, az egyszerűen beteg. Ahogy az autóm helyett 80 százalékban a biciklimet választom, ugyanígy ezek helyett a natural realityt.

Jelenleg szerinted mi a legjobb eszköz a rajongóiddal való kapcsolattartáshoz?

Semmilyen kapcsolatot nem tartok; szerintem már nincsenek is rajongóim, bár nem számolom. Néha posztolok, egy darabig nézem, mit írnak, aztán elunom. De persze, ha a netre gyártok valamilyen tartalmat, azt profin és gondosan kezelem.

Gondolkodtál már azon, hogy te is a streamingszolgáltatásra készíts tartalmat? Akár oda költöztetve a Dalfutár folytatását?

Éppen most zajlik ez. Mire ez megjelenik, talán rajta is lesz a pecsét a szerződésen két szponzorral, akik felvállalták, hogy finanszírozzák a Dalfutár feltámasztását. Egy mini második évad ki fog telni belőle, tavasz végére a neten publikálva. Na ehhez például lehet, hogy csinálok egy saját csatornát. Lehet, instát is. De előbb megcsináltatom az arcom. Már két kisebbítésen vagyok túl, de még mindig túl nagy.

Zenészként neked segített a Spotify és a többi hasonló szolgáltatás elterjedése?

Az Emil.Rulez! Zenekar volt a legnetesebb a maga idejében. Ez még a kilencvenes évek végének HTML-honlap-szerkesztgetős, fórumozó, chatszobázó korszaka volt. Szerintem egyébként zenekari roadmovie-videókat is az elsők közt csináltunk. A kezdeti esztelen letöltésvilág nagyon sokat elvett tőlünk; pont az a generáció vagyunk, akiknek aktív évei alatt az üzleti modell kezdett átalakulni. Persze a másik oldalon legalább ennyit kaptunk vissza az internet promóciós erejéből.

Hirdetés

Mi a Spotify előtt abbahagytuk (bár, megjegyzem, az első tíz magyar zenekarban voltunk, akiket az iTunes feltett); igazából nem is tudom, hogy rajta vagyunk-e (rajta - a szerk.), mert nekem nincs, illetve családi előfizetésünk van, de én nem használom.

Mielőtt megkeseredett öregembernek hinnétek, röviden csak annyit: a szellemi szabadság ára az önkéntes tartalomkorlátozás. Csak egy példa: ha hallok egy zenét, rögtön tudom, hogy nekem mondjuk nem tetszik. Ha viszont látom, hogy húszmillió embernek tetszik, akkor elbizonytalanodom. Ilyen az emberi psziché. Azt hisszük, szabadok vagyunk, pedig a rendszer az ízlésünkön keresztül esz meg minket, lusta és mohó fogyasztási vágyunkon keresztül formáltatja át saját magunkkal az agyunk. Mindenki a gépek forradalma nevű fantasytől parázik, pedig egyrészt már megtörtént, másrészt

nem a mesterséges gépi intelligenciától kell félni, hanem a természetes emberi unintelligenciától.

A mindennapjaidat mennyire határozza meg a technológia?

Pont annyira határozza meg, mint mindannyiunkét: nagyon. Netbank, SMS-parkolás, kajarendelés, GPS, nyitvatartás-keresés, szótár, ezek nélkül nem akarunk már élni. Ezek persze alkalmazások, de mögöttük ott izzanak a vasak. Meséltem már, hogy storage sales is voltam? Mindegy, ez se érdekes. Mindenesetre igyekszem egy telefonra és egy asztali gépre szorítani az eszközparkot. Ebből legalább csak az egyiket tudom rendszeresen leejteni és ripityára törni.

A biciklidre aggattál már okoseszközöket?

Nem nagyon; a biciklizés nekem pont a valódi életről, a napfényről, mozgásról, igazi izzadtságról szól. Nem augmented akarok lenni, hanem kicsípett arcú és lihegő. Térképet néha nézek, persze, de inkább ismerem a várost. Soha, semmilyen térkép nem tartalmazza azt az információt, hogy ott én ebéd után nem tudok felmenni, ha süt a nap, akkor inkább arra szeretek, vagy ott van egy cukrászda, és nem megyek inkább arra, mert félek, hogy nyitva van.

Megbízol a mesterséges intelligenciában? Hallgatsz olykor a GPS javaslataira?

Autóval inkább, bár előfordult már, hogy direkt azért döntöttem, hogy maradok egy sorban, mert megláttam, hogy mindenki kikanyarodik, mert nyilván van egy kritikus előtti pont minden sharing alkalmazásban, amikor egyszerre kap információt több felhasználó, egyszerre dönt, és pont ez teszi invaliddá az információt. Amúgy ez egy nagyon izgalmas részterülete lenne a szociálpszichológiának, nem tudom, kutatja-e valaki. Amúgy mondtam, hogy van egy parkolási app ötletem? Befektetők kíméljenek.

Szerinted a robotok elveszik a zenészek vagy éppen a műsorvezetők munkáját?

Ha hagyják a fogyasztók, akkor igen. Ez nem piaci, hanem kulturális önbecsülési folyamat. Ha jó nekünk a randomizált Beatles-algoritmus, és arra kattintunk, akkor igen. Ha önkorlátozunk, fent- és eltartjuk az értékeinket, akkor nem. Nagyon sokat vitázom a környezetemben élő fiatalokkal erről. Állítom, hogy a legfontosabb tanulni és tennivaló ma a következő gyakorlat: "Látom, hogy sok millióan nézik, de én akkor sem kattintok." Emberek! Sertésekkel fajtalankodó videót, szopófantomot és lefejezős live-ot nem nézünk, és kész! De nem vagyok naiv, a vége úgyis az lesz, hogy inkább engem nem néznek. De ez se zavar. Mindenki azt hiszi, úgy kell élni, hogy fontos vagy. Tévedés. Úgy kell élni, hogy fontos dolgokat csinálsz. De ezt már úgyis csak öten olvassák - idáig már szerintem a csajom se fogja, majd küld egy emojit inkább -, mert a többiek már a második válaszomnál rég elkattintottak lefejezős-epic-cicás-fails-bestvine-top10-csöcsös-kocsist nézni. De nem haragszom.

Nyitókép forrása: TMC Management; Biciklis kép forrása: Hajós András hivatalos Facebook oldala

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.