Haladó gesztusvezérlést hozhat a OnePlus 6

|

A némítógombja pedig a kamera fókuszát is képes lesz állítani. Folyamatosak a szándékos szivárogtatások.

Hirdetés

A OnePlus folyamatosan árulkodik a OnePlus 6 újdonságairól és tudásáról, emiatt aztán biztosra vehetjük, hogy vészesen közeledik a bemutatója. A kínai gyártó olasz Facebook-oldala legutóbb azt fedte fel, hogy az új zászlóshajó haladó gesztusvezérléssel újít. 

Hirdetés

A OnePlus már a korábbi nyílt béták során is kísérletezett a gesztusvezérléssel. Azt nem tudni, hogy most konkrétan mik a tervek, de az eddigi frissítések alapján legalább három eltérő gesztussal számolhatunk. Hasonlóakkal, mint amiket az iPhone X is tud. Ezekkel vissza lehet majd térni a főképernyőre, egyet visszalépni, vagy átváltani az alkalmazások áttekintőablakára. 

Hirdetés

Azt nem tudni, hogy lesznek-e más funkciók, illetve engedi-e a testre szabást a OnePlus. Az viszont már tiszta, hogy a képernyőbe belógó szenzorsávot egy későbbi frissítésnek hála el lehet majd tüntetni (felhasználói nyomásra). Az is biztos, hogy lesz olyan verzió, amiben a Snapdragon 845 mellett 8 GB RAM és 256 GB tárhely található. Szintén biztos a dupla hátlapi kamera is. 

Mindezek mellett azt is felfedte a OnePlus, hogy az új modell némítógombja képes lesz a gyári kameraalkalmazáson belül a fókuszt állítani. Valószínűleg ezt a funkciót le lehet majd tiltani, és jó eséllyel a régebbi modellekre is megérkezik szoftverfrissítés útján. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.