Hirdetés

Hamarosan az egész világon elérhető lesz Elon Musk műholdas internete



|

A Starlink a célegyenesbe ért, még ezen a nyáron jöhet a globális rajt.

Hirdetés

Elon Musk űrhajózási vállalata, a SpaceX még 2015-ben jelentette be egy műholdak seregéből álló hálózat kiépítését, amely a világ legelszigeteltebb pontjain is képes lesz hozzáférést biztosítani az internethez.

A Starlink első egységeit 2018 februárjában állították pályára, a rendszeresen bővülő állomány ma már több mint 1600 műholdból áll. Nemrég számoltunk be egy weboldalról, ahol nyomon követhetjük a mesterséges égitestek mozgását, ami a jelek szerint rövidesen akár a Starlink hálózatáról is bárhonnan elérhető lesz, Elon Musk ugyanis nemrég belengette a szolgáltatás közelgő globális rajtját.

Hirdetés

A milliárdos egy, a barcelonai Mobile World Congress (MWC) keretében tartott beszélgetésen árulta el, hogy a szolgáltatás augusztustól az egész világon elérhető lesz az Északi- és a Déli-sarkot kivéve. Musk azt is elmondta, hogy a Starlink jelenleg 12 országban előfizethető, melyek körét havonta bővítik.

"Úton vagyunk afelé, hogy néhány százezer, esetleg több mint 500.000 felhasználónk legyen 12 hónapon belül."

- nyilatkozta Elon Musk, kinek elmondása alapján a Starlink februárban még csak 10.000 előfizetőnél járt, de ma már közel 70.000 ügyfelük van.

A milliárdos arról is beszélt, hogy a SpaceX-nek 5 és 10 milliárd dollár körüli összegbe kerülhet a hálózat kiépítése. A Starlink internete ezért felhasználóként sem olcsó: 99 dolláros havidíjért kínálják, amihez meg kell vásárolni a jel vételéhez szükséges antennát is 499 dollárért.

A Starlinkhez szükséges hardver.

Ezért cserébe viszont azokon a környékeken is kiválthatja az optikai és az 5G-s hálózatot, ahol a helyi adottságok miatt csekély, vagy semmi esély sincs ezeknek a kiépítésére. Az MWC-n Musk hangsúlyozta, hogy a Starlink az emberiség 3-5%-ának szól, akiknek nincs hozzáférésük az internethez.

A rendezvényen a késleltetés témaköre is szóba került, ami a műholdas rendszereknél általában hátrányként jelentkezik a hagyományos megoldásokhoz képest, mivel egyszerűen időbe telik, míg a jelek elérik a Föld felszínén elhelyezett antennát.

A Starlink esetében ezt a műholdak alacsony pályás (550 km) keringési magassága küszöböli ki, a rendszer így Musk szerint jelenleg a kábeles és az 5G-s mobilinternethez hasonló késleltetéssel dolgozik, melynek kapcsán a milliárdos 20 milliszekundum alatti értéket ígér.

Az MWC-n az is kiderült, hogy a Starlink mennyit veszít a szolgáltatáshoz szükséges hardverek árusításán. Elon Musk elmondta, hogy az antenna előállítása 1300 dollárjukba kerül, amiért az előfizetőktől csak 499 dollárt kérnek, azonban már dolgoznak azon, hogy olcsóbb, de ugyanolyan hatékony megoldásokkal ezt később 250 vagy 300 dollárra szorítsák le.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.